Ha torpedóit kilőtte, maga is eleven „embertorpedóvá” változik

Az új világháború sok váratlan meglepetése közé tartoznak a japániak „zsebtengeralattjárói”. A csendesóceáni harcokban mutatták meg először képességeiket, amikor apró testükkel észrevétlenül siklottak tova, néhány méterről a tenger színe alatt és ott torpedózták meg váratlanul az ellenség úszóvárait, ahol azok még csak nem is gyanítottak ellenséget.

Egy rendes nagyságú japáni búvárhajó körülbelül 100 méter hosszú és néhány tucat főnyi legénység szolgál rajta. Az új „zsebtengeralattjáró” hosszúsága viszont mindössze 12.3 méter és csak kétfőnyi személyzete van: a parancsnokló tiszt meg egy tengerész, aki egyszersmind a hajócska gépeit és összes segédkészülékeit kezeli.

A japán „zsebtengeralattjáró” metszetrajza.

1 Torpedókamra két torpedócsővel. 2. Mellső egyensúlyozó víztartályok. 3. Oxigén palackok. 4., 6. Oldalsó merítő víztartályok. 5. Akkumulátortelep 7. Sűrített levegőjű palackok. 8. Szerszámszekrény. 9. Iránykormány, mögötte a csavarral. 10. Hátsó mélységi kormány (a mellsőt, a torpedónyílások táján, a vázat nem tünteti fel.) 11. Kormány mozgató szerkezet. 12. Hátsó egyensúlyozó víztartályok. 13. Gépész. 14. Motorok, 15. Parancsnoki torony. 10. A búvárhajó tisztje.

A parancsnok, a hajótest közepén lévő fülkében foglal helyet; ez annyira szűk, hogy felállva éppen csak hogy elfér a föléje boruló 1.37 méter magas parancsnoki toronyban, ahonnan a periszkóp csöve ágaskodik ki. Ebből a fülkéből indítjuk útnak a hajó veszedelmes fegyvereit: a két torpedót.

A kivetésükre szolgáló két, egyenként 45 cm ürméretű torpedócső a járómű előrészét foglalja el és az acélszivar orrába nyílik. Sűrített levegővel történik a lövés, amelyet a kettős fenékbe rejtett nagynyomású légtartályokból nyernek. Ugyanitt, más tartályokban, oxigént is raktároznak fel, a hajó levegőjének felfrissítésére. Az oldalfalak mentén nagy víztartályok helyezkednek el. Ha ezek szelepeit megnyitják, beléjük zúdul a tengervíz és a hajó a mélybe süllyed. Az elején és hátulján lévő kisebb víztartályok pedig a megzavart egyensúlyt állítják helyre, amikor szükséges. Azonkívül a hajó orrán és végen fel-le mozgó, úgynevezett mélységi kormányok is segítik és szabályozzák az alámerülést meg a felszínre emelkedést.

Két hajtógép dolgozik a búvárhajóban vízfölötti járáskor egy 100 lóerős nyersolajmotor; víz alatt pedig egy körülbelül ugyanilyen erejű villanymotor, amelyet akkumulátorteleptől táplálnak. A motorok a hajó hátulsó részében dolgoznak s innen forgatják a csavart. Vízen több mint 40 kilométert fut óránként, víz alatt azonban, a nagyobb ellenállás miatt, lassabban kell haladnia. Egyszeri üzemanyagfelvétellel 370 kilométert tehet meg egyhuzamban. Nem merészkedhetik tehát messzire, mint nagyobb testvérei. Éppen ezért az erre a célra kirendelt hajók támogatására szorul.

Ezek a búvárnaszád anyahajói és éppen úgy szállítják fedélzetükön az apró járóműveket, mint a repülőgépanyahajók a maguk gépmadarait. Az anyahajó 160 kilométernyire közelíti meg az ellenséget. Ott aztán emelődaruval tengerre bocsátja őket, a búvárnaszád pedig elindul, hogy feladatát végrehajtsa. Mindössze két torpedója van, mert a tartalék torpedók felvételére sincsen benne hely. Ugy kell tehát intéznie a dolgot, hogy egyik se vesszen kárba.

És rendszerint nem is vész, mert a japáni tengerészek kitűnő taktikusok és mesterei a leplezésnek, meg a biztos célzásnak. De ha mégis? ... Ha a véletlen ördöge úgy akarja, hogy egyik torpedó se találjon célba? Nos, akkor a zsebbúvárhajó maga változik át egyetlen, hatalmas, félelmes torpedóvá! Orrában másfél mázsa súlyú, rendkívüli erejű robbanóanyag rejlik: elegendő ahhoz, hogy léket vágjon a leghatalmasabb páncélos oldalán is. Nekirohan hát teljes erejével a mit sem sejtő ellenséges csatahajónak…

Az irtózatos robbanás, amely az ellenséget a tengerfenekére küldi, természetesen a tengeralattjárót is darabokra szaggatja, kétfőnyi személyzetével együtt. De ez a glóriás halál, hiszen a haza és a Tenno szolgálatában történt!