Gyilkos sikkasztó

Megrendítő eset történt okt. 2-án Eperjesen, a pénzügyigazgató hivatali szobájában. A város rendőrkapitányát agyonlőtte ott egy sikkasztás miatt letartóztatott adótiszt, a ki azután maga ellen fordította a revolvert és holtan rogyott össze. Ez esetről a következőket jelentik:

Kis Győző eperjesi adótiszt már régebb idő óta hivatali sikkasztás gyanúja alatt állt. Hoffmann Mór pénzügyigazgató okt. 2-án délben telefon útján kérte a rendőrséget, küldene a hivatalba egy tisztviselőt Kis letartóztatására.

Dr. Stephany Nándor eperjesi rendőrkapitány csakhamar megjelent és az igazgató szobájába behívott adótisztet felszólította, tegyen töredelmes vallomást. Egyben felszólította, hogy adja elő a nála rejtegetett revolvert.

Kis a felszólításnak nem engedett, sőt dulakodni kezdett a rendőrkapitánynyal, a ki tartva Kis szándékától, leszorította egy zsöllébe. Kis hirtelen revolvert rántott elő és a megréműlt környezet szemeláttára egy pillatat alatt két lövést röpített Stephany rendőrkapitány fejébe. Mind a két lövés talált. Kis ekkor maga ellen fordította a fegyvert s halántékon lőtte magát. Mindketten azonnal halva terűltek el.

A hivatásának áldozatúl esett dr. Stephany Nándor rendőrkapitány 30 éves volt ; fiatal neje és két éves kis fia van. A közönség részvétele az áldozatúl esett tisztviselő iránt igen nagy, mert erélyes és pontos tisztviselőnek ismerték. Tollforgató ember is volt s a népszínműirodalmat művelte. Tavaly nevezték ki rendőrkapitánynyá, előbb a kassai városi kapitányságnál forgalmazó volt.

Stephany rendőrkapitány özvegyéről és kis gyermekéről egyelőre a város gondoskodik. Kiss Győző és bűntársa, Margóczy Gyula, a magyar királyi adóhivatal tisztviselői voltak. Az elsikkasztott összeg körülbelűl 800 korona. Margócsy eltűnt a városból s elrendelték a körözést.