A párisi földalatti vasúton elégett villamosvonat

Említettük már a borzasztó szerencsétlenséget, mely Párisban a földalatti villamosvasuton augusztus 10-ikén este történt. A villamosvasut egy vonata meggyúlt, tovább nem mehetett. Utána jött egy másik vonat, melyet hazatérő munkások töltötték meg. Az égő vonat oly borzasztó füstöt fejlesztett, hogy a szűk alagutban gyilkos lett a levegő és az utasoknak majdnem fele: nyolczvannégy munkásember megfuladt.

Párisban az 1897 május 4-ike, a jótékony bazár kigyuladása óta, mikor a franczia társadalom előkelőségeinek annyi tagja, főkép hölgyek estek áldozatul ( ezek közt Erzsébet királynénk nővére, Alencon herczegnő) ily nagy szerencsétlenség nem történt.

A megrendítő szerencsétlenség lefolyásáról szóló híreket a következőkben állítjuk össze:
A földalatti villamos Metropolitain-vasut szerencsétlenségét több véletlen és az elővigyázat hiánya idézte elő, főleg, pedig az, hogy az alagutnak nincsenek szelelői, elégségesnek tartották a lejárók nyílását, melyek szemben egymástól távol vannak. Augusztus 10-ikén este Belleville és Menilmontent állomások közt egy üres vonat megrongálódott és fennakadt; egy üres vonatot küldtek segítségére, hogy a tehetetlen vonatot félre tolja. Ez a második vonat kigyult. A két vonat személyzetének sikerült még jókor menekülnie és volt annyi idejök, hogy a közvetlenü utánok jövő és utasokkal egészen megtelt vonatnak jelt adjanak, hogy álljon meg. De a tűz alig egy-két percz alatt óriási méreteket öltött és a földalatti tért áthatólhatatlan füsttel töltötte meg. A láng a világításra szolgáló villamos drótokat is elpusztítván, az alagutban éjjeli sötétség lett. Az utasok vad félelmükben kiugrottak a kocsikból s a sötétben tapogatózva, a kijárók felé igyekeztek haladni. A kik szerencsésen feljutottak, hírt adtak a szerencsétlenségről, katonaság és tűzoltók érkeztek, de ezek már nem bírtak a sűrű füstben a szerencsétlenség színhelyére hatolni. Többször megkisérlették, de vissza kellett térniök. Csak reggel hat órakor bírtak az alagutba behatolni. A lejárók lépcsőinél és azontul mindenfelé az alagut sínjei közt halottakat találtak. A szerencsétlenség szinhelye fölött, az utczán oly sokaság gyűlt össze, hogy erőhatalommal kellett visszanyomni onnan, nehogy a teher sulya alatt az alagut boltozata leroskadjon. Kétségbeesetten kiáltozak és sírtak azok az asszonyok, gyerekek, kiknek hozzátartozói éjjel nem érhettek haza. A lejárón még mindig fojtó füst tolult föl.
A menekültek beszélik, hogy az utasok össze-vissza, előre és hátra futkostak, mert a sötétségben nem találták meg a kijárást s így még borzasztóbb lett a tolongás.

A megmenekült szemtanuk szerint, borzasztó küzdelem támadt a menekülők közt, kik egymást megelőzve akartak előre jutni, magok se tudják hová, mert a sötétségben senki sem tudta az irányt. Egy szemtanu, ki feleségével együtt megmenekült, ezeket mondja: A vonat lassan ment. Nem tudjuk, hogy előttünk baj van. A Couronnes-állomáson a vonat kissé tovább állt, mint rendesen, ugy hogy az utasok türelmetlenkedni kezdtek. Az állomásfőnök már meg akarta adni a jelt az indulásra, a mikor két vasuti alkalmazott rohant elő és azt kiáltotta: *Meneküljön, a ki tud!* De még mindig nem hitte senki, hogy komoly veszedelem forog fenn. Az utasok felrohantak a lépcsőkön, de sokan közülök megállottak a pénztár előtt és visszakövetelték a 15 centim viteldíjat. A tolongás mind borzasztóbbá vált, ugy hogy sok ember, a ki mit sem tudott a szerencsétlenségről, lerohant a lépcsőn, hogy elérje a vonatot. Az egész tömeg már most a lépcső alján torlódott össze. E pillanatban a Menilmontant állomás felől sűrű füstfelhő nyomult elő. Előrejuthatásról most már szó sem lehetett. Én a feleségemmel és tíz emberrel az alagutban Belleville-állomás felé siettem. Egy vasúti alkalmazott vörös lámpával jelezte nekünk az utat. Nagynehezen elértük az állomást, de a csarnok a füst daczára, itt is zsufolva volt emberekkel, a kik visszakövetelték a viteldíjat és nekünk az öklünkkel kellett utat törni magunknak kifelé.

Augusztus 12-ikén 56 áldozatot már eltemették. A többit, kiknek személyazonosságát még meg kellett állapítani, másnap temették el. Ugyanakkor Páris városa gyászünnepet tartott. Loubet köztársasági elnök, a miniszterek egy része, valamint a szenátus és kamara elnökei képviseletették magukat. Több miniszter, Combes miniszterelnökkel együtt szemé-