Vasárnap elfogták negyven katona és munkatáboros hozzátartozóinak a szélhámosát

Rengeteg bejelentés érkezett az utóbbi időben a főkapitányságra és a panaszosok- valamennyien katonák és munkatáborosok hozzátartozói – elmondták, hogy egy elegáns fiatalember főhadnagynak mondotta magát, pénzt csalt ki tőlük, hogy kiviszi azt a frontra hozzátartozójuk részére. A pénzzel azonban eltűnt.

Vasárnap elfogta a rendőrség a munkatáborosok és katonák feleségeinek a szélhámosát.

Strausz Sándor, 32 éves elektrotechnikus követte el az utóbbi időkben sorozatosan a szélhámosságokat. Régi ismerőse a rendőrségnek, már hatszor büntették. Legutóbb csalásért két évet ült az egyik fogházban. Ismert szélhámossága volt, amikor Fogarassy detektivfelügyelőnek mondta magát és nőket zsarolt meg azzal, hogy előállitja őket az erkölcsrendészeti osztályra. A végén azzal a jelszóval „én jó fiú vagyok”, egy kis pénz ellenében elengedte a nőket. Ilyen módon kétezer pengőt szedett össze nőktől a pesti éjszakában.

Ezúttal a háborus idők konjuktura- szélhámosságára vetette magát Strausz Sándor. Két fogása volt. Az egyik, hogy megszerezte az egyik munkatábor névsorát és a behivottak hozzátartozóit sorra felkereste. Más esetekben a házfelügyelőkkel beszélgetett el és barátságos eszmecsere útján megtudta a házfelügyelőktől, a lakók közül kik vannak a fronton.
Ezután becsengetett a magukra maradt asszonyokhoz, akiknek férje távol volt. A pontos adatok birtokában teljesen tájékozottnak tüntette fel magát. Elhihetően mondta el, hogy az asszony férje a frontól üzenetet küldött vele és pénzt, italt ennivalót kért.

Az asszonyok minden felhajtható ennivalót összecsomagoltak. Sok helyen nem volt pénz a kéznél, elmentek a szomszédba kölcsönkérni pénzt, hogy küldhessenek férjük részére. Strausz Sándor ezalatt még a kezeügyébe kerülő értékeket is zsebre rakta, órákat, ékszereket és egyéb holmit. A csomagokat és a pénzt átvette és megigérte, hogy az első dolga lesz átadni ezt a férjnek. Később kiderült, hogy szélhámosság történt.

Az álfőhadnagy most a rendőrségen negyven szélhámosságot ismert be.
A katonák és munkatáborosok hozzátartozói szemébe mondták, hogyan ugratta be őket. Strausz jól élt ezekből a szélhámosságokból, csak készpénzben kétezer pengőnél több összeget csalt ki. Álnéven élt egy szállodában és a rendőrség most a személyleírás alapján bukkant rá.

A főkapitányság kéri, hogy azok a károsultak, akik az utóbbi időben hasonló szélhámosság áldozatául estek, jelentkezzenek a főkapitányságon, a II. emelet 169. számu szobában, Koppány Kálmán rendőrforgalmazónál. A szélhámost letartóztatták.