Moliére a Madáchban

Moliére a Madách – színházban szép sikert aratott. Nem az a Moliére, aki a Tartuffe - ben vagy a Fösvény – ben kiöntötte keserűségét és vígjátéki mezben a tragikum közelségébe ért, nem is az, akiről középiskolákban és egyetemeken előadásokat tartanak és akit vastag könyvekben magyaráznak, hanem a könnyed, derűs Moliére, aki olyan vígan komédiázik, hogy a vígsága mögött csak a jófüláek érzik ki a beteg ember az ágyában halt meg, rendesen polgárember módjára, hanem a színpadon, miután kimókázta magát – szóval a bohózatíró Moliére, aki nem tartja méltatlannak magához a burleszket sem és önfeledten mulat az élet és az emberek furcsaságain.

Pünkösti Andor rendezése ezt a Moliéret igyekezett feleleveníteni. Úgy játszatta két bohózatát, mintha mai bohózatíróval lenne dolga, csak éppen hogy a szereplő színészek történelmi jelmezekben szaladgálnak, komédiáznak a színpadon, de ezek a jelmezek is karrikatúrái a történelmi viseleteknek, ezek is bohózatot játszanak. Ez a játékstílus ezúttal jól bevált, a színészek kedvvel csinálják, szemmelláthatóan örülnék, hogy értékesíthetik a minden színészben bujkáló komédiás – ösztönt.

Nem ijednek meg sem ők, sem a rendező egy kis túlzottságtól sem, nem akarják enyhíteni a karikatúra torzító vonásait, kitágítják a hagyomány korlátait, egy kis farsangot csapnak a színpadon. A közönség pedig jól mulat és hálás a mulatságért, megbocsátja, vagy nevettében észre sem veszi azt a kis nyerseséget, a hatásoknak azt a kiélezését és azt sem, hogy bizonyos finomságok, amelyek Moliére szellemének nemességét idézik, ebben a bohózatos mezben is, kissé elhalványodnak. A képzelt beteg-et játsszák, azt a darabot, melyet sokszor vitásnak tart a kritika, de szeretik a színészek. A főszerepet Tapolczai Gyula játssza láthatólag nagy becsvággyal, színészi készségének teljes latbavetésével.

Ez a fiatal színésznek eddig legnagyobb és legjelentősebb szerepe s él is az alkalommal, hogy megmutassa, mi mindent tud. Mellette Várkonyi Zoltán játssza a bohókás leánykérő szerepét, főszereppé teszi, a siker jórészt az ő sikere, a darab humora az ő alakjában érvényesül legjobban. Baló Elmér groteszk alakja, Turay Ida kotnyeles szobalánya is jó adaggal járul a közönség mulattatásához. A képzelt beteg előtt a Versaillesi rögtönzés-t játsszák mintegy előjátékul, ezt a zseniális farce-ot, commedia dell’arte modorban, a burleszk még teljesebb kiaknázásával. Megállapíthatjuk, hogy a kis színpad alkalmasabb azIlyen darabok játszására, intimebb viszonyba kerül a nézőtérrel és jobb akusztikát ad a színpadon történő dolgoknak.