|
Reichard Piroska sírjára
Ez a sír: hogy ez a sír megnyílt és becsukódott,mindnyájunknak megfoghatatlan. Ép testtel, a maga lábán indult neki a műtőteremnek. A kórházban töltött első éjszakáján ezt a verset írta:
Mindenkit meg akart kímélni ettől. A kórházi szobában tündéri szépségűnek jelent meg neki elhagyott otthona, óriási ablakos szobája, amelyből házak, háztetők látszottak, a távoli hegyek csücskei és valamennyi fölött a magas és tágas ég. A kívánatos kép elforgott és megnyílt helyén a sír. Ez az, ami olyan megfoghatatlan. Hogy látható előzmények nélkül máról holnapra így szakadjon vége egy emberlétnek, amely olyan sokaknak kedves, olyan sokaknak becses és amely szemmel láthatóan a teljessége felé érett. Mert Reichard Piroska költői alkotóereje rövid életének ebben a végső szakaszában jutott el önmagának gáttalan és elfogódottság nélkül való kifejezéséhez. Jól tudta ezt ő maga is, megérezte azon, hogy ami régebben olyan küzdelemmel szabadult ki belőle és olyan vívódás árán kapott formát, az most önként, szinte rögtönzötten buggyant ki elméjéből. Lassan gyűlő versei az utóbbi évek folyamán szépen felszaporodtak és kötetbe gyüjtésüket várták. Közben olyan mondanivalói is készre értek benne, amelyeknek az elbeszélő próza volt a formája. Mindez kiadásra vár. De ő már meg nem éri azt az elégtételt amit az irónak művei megjelenése jelent. Versköteteit forgatom. Mindössze három vékony füzet: „Az életén kívül”, az „Őszi üdvözlet” és „A változó napokkal”. Bennök csendes menetű elégiák sora. Már a legkoraibb kötetben az elsurranó életet siratja a fiatal leány. Amit megsirat benne, az még inkább csak elképzelés, még alig tapasztalat, fájdalmában nincsen is lemondás, annál erősebb benne a vágyódás és olykor a reménység is. Az illúziók azonban fokról-fokra eloszlanak és elkövetkezik a lemondás, a lemondásban a megnyugvás korszaka, végül a fölében emelkedés mindannak, ami elmúlt és visszahozhatatlan. „A változó napokkal” kötete ád fogalmat a költő Reichard Piroskának erről a végső korszakáról.
A fájdalom hangja benne is keresztül üt, de már nem passzív kesergés alakjában, hanem egyéb indulatokból is megszínesülten. A képzelete is erőre kapott és fantasztikus látomásokat jelenít meg. Költeményei mind súlyos mondanivalóval telítettek, nem csak érzelmi tartalommal, hanem gondolatival is, bár az érzelmi elem mindig gazdagabb Reichard Piroska költészetében. Az előző kötetek kissé elvont költője határozott egyéniséggé alakul az utolsó kötegben. Tétovázás nélkül fejezi ki mondanivalóját, amely mindig igen mélyről eredő és a lélek nagy finomságaival teljes. Ilyen a költő Reichard Piroska. És a prózaíró ugyanolyan fejlődésen ment keresztül. Bár elbeszéléseiben is leginkább tulajdon élményeit dolgozza föl, a lírai hang egyre kevésbbé érzik bennök. A lélek járataiban otthonos érdeklődő és együtterző biztosságával vizsgálja és mutatja meg embereinek belsejét. Mesteri írása az a hosszabb elbeszélése, amelyben egy iskola felserdült leánynövendékeinek lelki válságait, alakuló jellemek összeütközését, a serdülőkor különösségeit rajzolta meg egy biztos kézzel összefogott nagyszabású képben. Az értekező prózában is nagyon otthon volt Reichard Piroska, de ezt a műfajt nem szívesen mívelte, bár neki köszönhette első írói sikereit. A Budapesti Szemlében jelent meg 1912-ben Walter Paterről szóló tanulmánya. 1914-ben pedig a Walter Whitman költészetével foglalkozó. Jól felkészült filológus volt, Riedl Frigyesnek kedves tanítványa. Már a doktori értekezésével megmutatta hivatottságát. Londonban, a British Museumban lemásolta a „Telamon históriája” című 16-ik századi széphistóriát annak egyetlen ismeretes példányából és régi irodalmunknak ezt az ismeretlen alkotását hozzáférhetővé tette a tudományos vizsgálódás számára: Egyben nagy irodalmi tájékozottságú kommentárral is fölszerelte kiadványát.
Ritka képességű pedagógiai tehetség volt, de szerencsétlen körülmények következtében a huszas évek elején abbahagyta ezt a működését, amely annyi hálás és ragaszkodó tanítványt szerzett neki. Megvolt benne a bizalomkeltésnek varázsa. Élete egész folyamán neki gyónták meg a sebzett lelkek, hozzája fordultak meghitt vallomásaikkal, mert bizalmat éreztek hozzá: tudták, hogy meghallgatja, hogy megérti őket, hogy jó tanácsára számíthatnak és hogy megvigasztalja őket. Benne magában így visszhangzik mindez:
Nem volt könnyű az élete. Nagyon érzékeny idegrendszerrel született, amelyet az élet viszontagságai egyre nagyobb próbára tettek. Sokat szenvedett vele fiatalkora óta, időnként olyan mértékig, hogy a munkára is képtelenné tette. De megadással tűrte testének szenvedését és az enyhülés időszakaiban az élet szépségeiben keresett kárpótlást. Végtelenül tudta élvezni a természetet egyébként pedig az olvasás volt nagy gyönyőrűségszerzője. Az angol irodalom felé vonzotta érdeklődése leginkább s angolból aránylag sokat fordított is, egy időben regényeket, még előbb pedig mesteri készséggel Robert Browning „Pippa passes” című költeményét (Amerre Pippa jár). |