|
Asszonyok Ady körül
Az egyre jobban dagadó Ady-irodalom most két hatalmas terjedelmű új könyvvel gyarapodott; mind a kettőnek szerzője olyasvalaki, aki Adyval élete egy nagy részén át szoros közellétben élt s elég alkalma volt róla olyan emlékeket gyüjteni, amelyek sok tekintetben megvilágítják életét, személyét s azt a hátteret, melyből költészete kivilágít. Az egyik könyv szerzője a költő sógornője, elhúnyt testvéröccsének, Lajosnak özvegye, a másiké Révész Béla, Ady legjobb barátainak és híveinek egyike, fiatalkori küzdelmeinek és legnagyobb szerelmének tanuja.Áz előbbi könyv a családjához való viszonyában mutatja meg Adyt, pályájának leginkább abban a részében, mikor már túl volt az első harcok keserűségein és túl volt a nagy szerelmi élményen. Az utóbbi a szenvedély lázában, annak a romantikának a levegőjében, amely az ilyesforma szerelmi viszonyok természetével együtt jár.
Mind a két könyv a dokumentumok tömegére támaszkodik. Ady Lajosné az Ady-családban megmaradt leveleket, a „levelesláda” tartalmát közli. Révész a Léda-ügy összes levélanyagát viszi az olvasók elé, azokat a leveleket, melyeket Léda nem sokkal halála előtt rábízott. Abban megegyeznrk, hogy mind-a ketten kegyelettel, az idealizálás tudatos akarásával szemlélik Ady alakját.
Hangban, előadásmódban, a kegyelet formáiban Révész a romantikusabb, míg Ady Lajosnéban több az asszonyi realitás, az apró családi jelenetek és élmények iránti érdeklődés. Mind a két könyv alapvető fontosságú Ady életrajzának és egyéniségének megismerése szempontjából. Ha majd egyszer az Ady-kérdés kikerül az „emlékezők” hatásköréből és tudományos kutatás tárgya lesz, erre a két könyvre sokat fognak hivatkozni. Ady - ezt eddig is, tudtuk, nagyon erősen ragaszkodott családjához. Büszke volt az Adyak ősi nemességére. „Mi már rég tönkre voltunk menve, mikor a Wesselényiek kezdték” - mondta egyszer nekem. Ez nem annyira arisztokratikus érzés volt benne, mint inkább eredeti magyarságának bizonysága abban az időben, mikor ellenségei tagadni akarták igaz magyar voltát.
Anyját úgy szerette, mint senki mást, szentnek, érinthetetlennek tartotta, mindig gondolt rá, bajaiban hozzá folyamodott vigaszért, de leplezte is bajait, főleg az egészségére vonatkozókat - nem akart neki aggodalmakat okozni, bár okozott eleget, ami nem is csodálható, hiszen olyan életmódú fiú, amilyen ő volt, nem lehet csupa - öröme egy falusi clzárkózottságban élő egyszerű, de természettől okos anyának. Apját, a derék szilágyi gazda-embert nagyon tisztelte és bár sokszor adott neki okot elégedetlenségre, őszintén szerette is.
Egy alkalommal majd egész éjszaka beszélt, nekem róla, pohár bor mellett, elmondta konfliktusait, az öregnek kedvetlenségét amiatt, hogy nem végezte el a jogot és nem lett szolgabíró, házsártosságát a borivás miatt, sűrű összeakaszkodásaikat, de mindig csak a fiú csaknem alázatos érzésével szólt róla, nem panaszkodott rá, igyekezett megérteni és meg is értette. Öccsével, Lajossal is mindig jó viszonyban volt, szerette őt, bízott benne, soha nem volt köztük egyenetlenség, nem tűrte, hogy bárki is akármi rosszat, vagy gúnyosat mondjon róla.
Magam is tanuja voltam, mikor erélyesen leintett valakit, aki rossz szándék nélkül, de valami olyan anekdota félét mondott Lajosról, amelyben az kissé komikus szerepet játszott. Amiben módja volt, mindig támogatta Lajost ő eszközölte ki egy Apponyi akkori kultuszminiszterhez írt levéllel, hogy zilahi helyetes tanárbül pesti rendes tanárrá nevezték ki és ő járt közben Kunfi Zsigmondnál, már nagybetegen, a forradalom ideglázas napjaiban, tankerületi főigazgatóvá való kinevezése érdekében? Ez az ügy nagyon izgatta, Lajostól folyton kapta a táviratokat, az elintézés késett, ahogy az ilyen mindig késni szokott s ő szüntelen izgalommal várta, hogy mi les már.
Lajos is jó testvér volt, az Adyaknál úgy látszik, családi hagyomány volt a családi összetartás. Lajos sokat buzgólkodott bátyja apró-cseprő ügyeiben, ő tárgyalt helyette kiadókkal, szerkesztőkkel, utána járt anyagi ügyeinek, közvetített, ahol tudott, behajtotta honoráriumait. Folytonos levelezésben állottak, Ady türelmetlenkedett, ha hosszabb ideig nem kapott öccsétől levelet, sürgette és panaszkodott neki. Nem volt nagy levélíró. Az ő levelezési formája a levelezőlap volt, öccsének is alig írt hosszabb levelet, amely ne fért volna el egy levelezőlapra. A levelek, melyeket Ady Lajos ne közöl könyvében, nem mondhatók sem érdekeseknek, sem életrajzi szempontból fontosaknak. Mindig nagyjából ugyanazok a kisded ügyek, sürgetések, panaszok pénzügyeire, betegségeire, kis megbízások folyóiratok, könyvek beszerzésére. Nagy dolgokról jóformán nincs bennük szó. Ady nem tárta ki magát leveleiben, volt benne bizonyos tartózkodás öccsével szemben. A Léda-ügyről sohasem irt Lajosnak, sem más szerelmi dolgáról, nyilván érezte az idősebb testvér tartózkodását a fiatalabbal szemben. Az életrajz kutatója kevés anyagot fog kibányászni e testvéri levelekből, de ha tudja, kiérezheti belőlük azt a családi levegőt, amelyben Ady élt és érzéseinek őszinteségét, ha a családról volt szó. Ebbe a meghitt viszonyba az sem hozott lényeges, változást, hogy mind a két Ady-fiú megházasodott. A két sógorasszony nem nagyon rokonszenvezett egymással, ami nem is csoda, hiszen nevelésük, életformájuk, természetük, érdeklődési körük egészen különböző, mondhatni ellentétes volt. Csinszka kis szőke repeső madár, nyugtalan, kissé exaltált, szellemesen, maliciózusan csevegő, egészen modern jelenség. A svájci nevelőintézetben is kiélesítette élénk, természetes eszét és nyelvecskéjét is. Sok természetes báj volt lényében.
Olyan jelenség volt, amely nehezen illett bele az érmindszenti Ady-ház környezetébe. Anyósáról, apósáról leveleiben mindig leányos tisztelettel írt, de alig képzelhető, hogy velük teljes meghittségben tudott volna összeforrni. Sógorasszonyok a családokban nem mindig szoktak összeférni, vagy éppen nagy szeretetben élni. A modern ízű, különös családi viszonyokból kikerült nyugtalan Csinszka és konzervatív vidéki úri családból jött, józan tanár-feleség között nem lehetett bizalmas jó viszony.
Nyilván volt köztük egy kis öntudatlan féltékenység is. Csinszka alighanem túlzottnak érezte az Ady-család részvételét ügyeikben, az Adyak pedig attól tartottak, a kis asszony elidegeníti tőlük a férjét. Adynak is volt állandó panasza sógornője ellen, olyan dologért, amelyről az nem tehetett: hogy nincs gyermeke, nem váltotta be azt a reményt, hogy általa folytatódni fog az Ady-családfa. Verseinek ismerői tudják, hogy ez a gondolat, családjának kihalása sokszor és erősen nyugtalanította.
Ezek a súrlódások azonban sohasem mérgesedtek el, amíg Ady élt, valamennyien vigyáztak, hogy a már nagyon beteg költőt ne keserítsék. Nyomuk azonban megmaradt Ady Lajosné könyvében. Nem mond ugyan kifejezett rosszat Csinszkáról, de ha szól róla, érezni lehet bizonyos hűvös idegenkedést. Egy szava sincs arról, hogy milyen nehéz dolog volt Ady Endre feleségének lenni és hogy a kis asszony mennyit gyötrődött beteg férje miatt és milyen türelemmel ápolta. Abban az időben elég sűrű látogatója volta a Veres Pálné-utcai lakásnak s tanuságot tehetek róla. Ady Lajosné általában többé-kevésbé rosszul bánik a nőkkel, akikkel Ady kapcsolatba került. Különösen Lédával, akinek szemére veti, hogy féltékenységével sok civakodást támasztott közte és Ady között. De, Istenem, melyik nő bírta volna ki féltékenykedés, vagy szemrehányás nélkül szerelmesének magatartását, ha ez Ady volt. Ady előbb-utóbb meggyűlölt minden megkötöttséget, egyáltalán nem volt szerelmi dolgokban hű természet, nem tudott ellenállni semmiféle női csábításnak. Hogy az asszonyt ez bántotta, haragudott miatta, azt igazán meg lehet érteni, az ellenkezője lenne természetellenes.
Viszont az is érthető, hogyha az Ady-családban nem nagy rokonszenv mutatkozik Léda iránt. Melyik polgári család öleli melegen keblére azt a nőt, aki a fiával ilyen természetű viszonyban van? A családi levelezésben nem esik szó Lédáról, akit Ady egy alkalommal elvitt Érmindszentre látogatóba szüleihez. Nyilván olyan téma volt ez, melyről jobb szerettek mennél kevesebbet beszélni. Különben Ady maga sem beszélt Lédáról, legfeljebb azokkal a barátaival, akik Párizsból ismerték, mint Révész, vagy Bölöni. - ebben az egy dologban diszkrét volt.
Léda meg még inkább, az ő magatartása imponáló, a szakítás után soha nem igyekezett Ady közelébe férkőzni, megadta magát sorsának, nem üldözte bosszút lihegve volt szerelmesét, csak egyetlen levéllel tett kísérletet egyetlen találkozásra s mikor Ady ez elől kitért, abba is zokszó nélkül belenyugodott. Visszavonult a saját életébe, levonta sorsának konzekvenciáit. Pedig hogy Adyhoz nagy, szenvedélyes szerelem vonzotta, azt meggyőzően bizonyítják levelei, melyeket Révész könyvében találunk.
Nem volt mindennapi nő ez a Léda, méltó volt arra, hogy egy nagy költő szeresse. Szerelmüknek bizonyára voltak nagy elragadtatásai, ezt az Ady-versek is bizonyítják, de nagy szenvedései is. A magyar irodalom történetében nincs még egy ilyen szenvedélyes szerelmi viszony. Szemmeláthatóan kezdetben Léda, volt fölényben, társadalmi és vagyoni helyzete, kultúrája, nem mindennapi eszessége fölébe emelték a nagyváradi kezdő újságíró színvonalának, Ady előbb nem is álmodhatta, hogy ilyen nőhöz hozzáférhessen.
Nem volt társaságba járó, nőket hódító férfi, nőismeretségei bizony meglehetős alacsony körből valók voltak. Hogyne lett volna büszke egy ilyen nő szerelmére, mint Léda! Idővel aztán megváltoztak az arányok. Ady megnőtt, a váradi kis ujságíróból ünnepelt és körül ostromlott költő lett. Léda pedig - hiába! - öregedett és vesztett eredeti női varázsából. A szakítás idejében már nem tűnik fel egészen alaptalannak az a gőg, amellyel Ady Lédával beszél az Elbocsátó szép üzenetben.
Révész Béla mindegy némán polemizál Ady Lajosnéval, az eszményítetett Ady mellé odaállítja az eszményített Adu mellé odaállítja az eszményített Lédát. Mindkét eszményitésnek megvan a maga jogosultsága és jogosulatlansága. |