|
Parasztok
Szabó Zoltán gyűjteménye – Cserépfalvi
Szabó Zoltán könyveiben s cikkeiben is megfigyelhetni, hogy a Tardi helyzet óta mint gyűrűzött tovább mindaz a probléma, fájdalom, kétely, segítő szándék, ami első írásinak épúgy élményi alapja volt, mint társainak is. Ez a mostani gyűjteménye immár az egész magyar multat tanunak idézi meg a parasztság perében, elsősorban írók s utánuk kisebb részben tudósok vallomásán keresztül s Pátzay Pál segítségével ügyesen összeválogatott képzőművészeti képmellékletekkel.
Így az egész magyarság szólal meg, a magyar századok mondják el Apáti Ferenc Feddő énekéből vett néhánysoros töredékétől kezdve, ahol is a tiszteletlen pór kemény megaláztatásáról, üdvös megregulázásáról esik szó, egészen Tamási Áron Szülőföldemjének tündöklő részletéig. Mintegy jelképesen fogja össze ez a zordon, mord nyitány s e hívő, kacagó befejezés a parasztság örök perében elhangzott írói, költői s tudósi vallomásokat. Szerencsés szerkezetre vall már ez az összefogás önmagában is, de ez az érzésünk megmarad akkor is, ha egyvégtében olvassuk végig a könyvet, vagy pedig kényelmesen, az antológia-olvasók felelőtlenebb érdeklődésével össze-vissza forgatjuk a kötet lapjait.
A gyűjtemény, melyet Szabó tömör előszava s magyarázó jegyzetei kísérnek, négy részre oszlik: első részében versrészleteket ád, a második rész már teljes verseket közöl, a harmadik részben adja a „prózai” anyagot: tudósok, publicisták, írók nem a szépirodalmi műveit a végül a negyedik részben regényrészleteket, novellákat, tehát újra szépprózát találhatni. Az első rész, a csonka versek válogatását jegyzeteiben megindokolja Szabó Zoltán s tekintve szempontjait s bizonyára a terjedelem kötöttségét, el kell fogadnunk így is ezt a részt, bár vers-részleteket antológiában sem olvas szívesen az ember, amíg a prózánál, még novellánál is inkább hajlandó megbocsátani.
A műfajok szerinti csoportosítás ellen egy érvet lehet felhozni. Ha Szabó Zoltán egész anyagát történeti sorrendben állítja össze, nem törődve a műfaji különböztetéssel, kötetéből már az egybeállítással igen sajátos és érdekes kép bontakoznék ki: a magyar parasztszemlélet történeti képe. Érdemesebb lett volna tán így csoportosítania anyagát s akkor láthattuk volna, mint bontakozik ki egyre izgatottabb hangnemben, egyre részletezőbben a paraszti sors minden gondja-baja, mint alakul át az írói parasztábrázolás is.
Ez a folyamat természetesen így is kiolvasható a kötetből, csak ismételgetve, zökkenőkkel. Nem akarok itt előhozakodni a szokványos kifogásokkal, amit minden antológia-szerkesztőnek végig kell hallgatnia, hogy mit is hagyott volna el a bíráló s mit vett volna be inkább. Csak megemlítem, hogy Berzsenyi Dániel hatalmas versét, a Magyarokhoz-t mindenkép elhagytam volna, hiszen ez a vers nem a parasztsághoz szól s Berzsenyi itt mindenesetre elsősorban a nemesi nemzetet látja maga előtt, annak a problémáit énekli, de ha kiterjesztjük is érvényét az egyetemes magyarságra s teljes joggal, akkor sincs sok keresnivalója egy paraszti antológiában. Viszont valóban érdemes lett volna Bél Mátyás nagy művéből, pl. a nemzetiségeket összehasonlító leírásaiból átvenni.
De mindjárt a kezdeténél abbahagyom: nincs sok értelme az ilyen felsorolásnak, a helyhez mérten különben annyira körültekintő és gazdag Szabó összeválogatása s annyira avatott kézzel forgatta át több évszázadnak anyagát. Nem mintha nem kerekednék ki az elmaradt régi anyagból még vagy két-három kötetre való, de végre is ez minden ilyen válogatásról elmondható. Annyi bizonyos, hogy olyan útikalauz ez a könyv a magyar parasztság megismerésére, amilyenre nagy szükségünk van ebben a „népies”, de a népre vonatkozó tényeket alig ismerő korunkban. |