II. Rákóczi Ferenc

Zolnai Béla könyve

A könyvnek talán azt a címet lehetett volna adni: A Harmadik Rákóczi. Az első a mult század ideálalakja, a függetlenségért harcoló Vezérlő Fejedelem; a második a Száműzött Rákóczi, akinek körülvitatott arcképét Szekfü Gyula rajzolta meg; ez a harmadik a Grosboisi Remete, aki magányosan viaskodik Istennel Zolnai könyve szerencsére nem életrajz, mint ahogy a sorozat címe hirdeti, hanem szellemi arckép; minden fejezetben más és más szempontból világítja át a fejedelem életét és művét.

Ezek között a szempontok között vannak természetesen politika történelmiek is, de dominálnak az irodalmi és vallási szempontok. A könyv szerzőjét, aki kiváló irodalom történész és a magyar-francia szellemi kapcsolatok buzgó kutatója, érdeklődése természetszerűen inkább ebbe az irányba vonzotta és ez az a terület, ahol igen sok új vonással gazdagítja a már annyira elkészültnek látszó Rákóczi-arcot.

Zolnai Béla évekkel ezelőtt tanulmányt írt Rákóczi könyvtáráról. Ez az alapja jelen könyvének is. A könyvtárban található könyvek segítségével utána nyomoz a Fejedelem olvasmány-élményeinek és megállapítja, milyen szellemi környezetben alakult ki Rákóczi gazdag és sok tekintetben eredeti eszmevilága.

Hangsúlyozza a barokk elemet: „Francia festményeken Rákóczi mint romai imperátor látható, tollas sisakban és vértezve, de hosszú, szeliden kacskaringós bajusszal”. Felhívja a figyelmet a kor könnyező, zokogó szentimentális mozzanataira. Érdekes, hogy Rákóczi udvara is annyira nemzetfölötti volt, mint korának többi fejedelméé; pl. Rodostó udvari méltóságai közül csak az udvarmester, Zsibrik, a főkamarás, Mikes és talán a főáldozár; Radulovics, magyar - a többi francia és olasz. Politikája is európai politika: egész neveltetése erre predesztinálta.

Zolnai gondosan áttanulmányozta Rákóczi 1739-ben Hágában megjelent francianyelvű Mémoires-jait, amelyeket sokkal kevesebben ismernek, mint latinnyelvű, magyar fordításban is olvasható Vallomásait. A Mémoiresban Rákóczi elsősorban önmaga fölött gyakorol erős kritikát, de ez is kiderül, hogy a nemzetre vonatkozólag sok illúziója szétfoszlott, ez a könyv a magyar önkritika egyik fontos okmánya.

Különösen foglalkoztatja Zolnait Rákóczi kapcsolata az akkori Franciaország legfontosabb vallási mozgalmával, a jansenizmussal. Kimutatja, hogy a Szent Ágostonból táplálkozó fejedelem mennyire fogékony lehetett e zordon tanítás iránt és milyen súlyos küzdelmet váltott ki lelkéből, amikor az Egyház kárhozatta Jansenius püspök tanait. Itt kapcsolódik Rákóczi a legerősebben a francia kultúrához, itt rokon Zolnai szerint annak legnagyszerűbb alakjával. Pascallal; irodalmi működésének is ez a vallás-ethikai problémakör áll a középpontjában.

Igy azután érthető Zolnai könyvének konklúziója: „Rákóczi lelkében sokkal komplikáltabb érzések és mélyebb gondolatok hullámzottak, mint amilyennek a konvencionális közfelfogás, vagy a dilettáns költők, műpróza és ponyva táplálta néphit elképzeli őt, a szabadság egyetlen, ünneplő attitüdjében”.
Zolnai Béla azok közé a ritka egyetemi tanárok közé tartozik, akik az olvasható stílust nem tekintik árulásnak a tudomány, az egyetem és az akadémia méltóságával szemben; sőt jól ír, könnyen, ha kell, hangulatosan is. És érti még azt a legnehezebb művészetet is, hogy ne mondjon többet a kelleténél.
Szerb Antal