Mekkora hideget és meleget bírunk el?

A most folyó háborúban gyakran felvetődött a kérdés: vajjon ki lehet-e bírni a finn vagy az orosz-frontszakaszon a téli hónapokban beköszöntő szörnyű hideget? S hogyan tud ez ellen az emberi szervezet védekezni? Menjünk egy lépéssel tovább s kérdezzük: milyen hőmérsékleti szélsőségek között tud ember, vagy állat és növény megélni – mekkora hideget vagy meleget tud a szerves élet elviselni?

A mult század végéig általában tartotta magát az a hiedelem, hogy az élet a tulságosan magas, vagy túlságosan alacsony hőfokkal összeférhetetlen. De igen sokáig nem is tudunk megfelelő magasfokú hideget és meleget előállítani, így tehát nem állottak megfelelő és elegendő tapasztalati, kísérleti adatok a tudomány rendelkezésére. Azutáni egyszerre eljutottunk a -20°-tól a -70° C-ig, majd egyre tovább s már annak idején Raoul Pictet is közeljárt a 273°-hoz, az abszolut zéró-fokhoz. Mi ehhez képest a Déli sark -43-fokos, a szibériai 72-fokos, vagy a sztratoszféra 50-60-fokos hidege! A nagy hideget kísérleti célokra rendszerint úgy állítják elő, hogy alacsony forráspontú folyadékokat (ammoniákot, étert, szénsavat stb.) párologtatnak el s ezek párolgás közben nagymennyiségű meleget vonnak el a környezetből.

Többeket ismertem, akik az 1914-es világháborúban néhány hónap leforgása alatt 100 fok hőmérsékleti külöbségen mentek át. (Igy például egyik barátomat a franciák Afrikában internálták, amikor kiszabadult, bevonult katonának s az afrikai 50-fokos forróságból egyszerre az orosz front 50-fokos hidegébe került.) A mostani háborúban szintén igen sokan átéltek ilyen nagy hőmérsékleti differenciákat. Most mi is - így gondolatban legalább - a nagy hidegből állandóan nagy hőségbe fogunk kerülni. A különböző típusú elektromos olvasztókemencék ma már sokezer C°-ot tudnak kifejteni. Ha ez nem volna, akkor nem tudnók elbontani és illanóvá tenni például a szenet sem, amely, mint tudjuk, a legkülönbözőbb új pótanyagoknak szolgál ma alapanyagául.

Pókok a forró vízben és virágok, amelyek színüket változtatják a melegben


De nézzük már most, milyen fokú hideget és meleget bírnak ki a különböző élőlények; az ember, az állat, a növény, vagy a baktériumok és a többi. És hogyan viselkednek a különböző hőmérsékleti viszonyok közt?

Valamikor azt hittük, hogy az élő szervezet protoplazmája 50-fokos melegnél elhal. Szó sincs róla. Egyes rákfélék 78-fokos vízben is jól megvannak, bizonyos fajta pókok pedig 95-fokos vízben sem pusztulnak el, sőt igen elevenen mozognak. Egy - a gerelyfélék csoportjába tartozó - virág 20° melegig kék színű. 40-42 foknál hirtelenül tompavörös szint mutat, majd fakó-rózsaszínű lesz, végül elszíntelenedik. Ha a hőmérsékletet csökkentlük, visszanyeri eredeti kék színét. A növényi magvak általában 60-80-fokú hőséget jól kibírnak (például a borsó- és sarkantyúvirág magva) s léghíjas száraz térben 100 fokot is.

Ugyanígy 200-250-fokú hideget! Az alacsonyabbrendű növények magvai, a növényi spórák (különösen például a penészgomba spórái) -253° hidegben sem vesztik el csíraképességüket. A baktériumokra és erlesztő-gombákra vonatkozólag sikerült megállapítani, hogy általában elviselik a -182° hideget. Igen sok baktérium azonban már alacsonyabb fokon elveszti vitalitását. Más mikrobák, bacillusok, mikrokokkuszok megint -200-fokú cseppfolyós levegőben sem pusztultak el.

Lepkék, kígyók, százlábúak és emberek -20-fokos és -110-fokos hidegben


De mi van az állatokkal? Annakidején Knauthe -28-fokig hűtött le békákat, amelyek később feléledtek. Egy kígyót - 25-fokig, egy százlábút -40-fokig hűtött le. Ezek mind jól tűrték a hideget, sőt egyes kagylók -110-fokot is elviseltek. A halak érzékenyebbek voltak, mégis egyes édesvízi halakat sikerült életre kelteni, miután előzőleg -15-fok mellett megfagyasztották őket. Sokat kísérleteztek lepkékkel is -20-foktól -46-fokig a legkülönbözőbb hőmérsékleti hatásoknak tették ki a lepkebábokat. A tapasztalat szerint a hőmérsékleti hatások következtében a lepkék fali jellege erős változást szenved. A hangyatojások nem bírták a hideget elviselni, de például a selyemlepke petéit le tudták hűteni -40-fokra.

Számos tudós kísérletezett persze azzal is, hogy milyen hideget bír el az ember. Csak egy ismert kísérletet írunk le, melynél 110-130° hidegig mentek el. A kísérletező tudós bundába burkolva egy csőben helyezkedett el s a csövet állandóan hűtötték. Feje kint maradt, hogy ne kelljen a lehatott levegőt belélegeznie; ez túl erős próbára tette volna a tüdőt. A bunda körülbelül 50-fok hidegig kitűnően védte a testet, 65-70-foknál azonban a gyapjakelme és a bunda már átengedte a hideget. De még foknál sem volt a hőmérséklet elviselhetetlen. Később azonban a hidegérzés mind kellemetlenebbé vált, sőt -80° felé olyan kibírhatatlan éhség-érzet fogta el a kísérletező tudóst, hogy mindössze 4-5 percig tudott még a csőben megmaradni. Mindazonáltal ezalatt sikerült a csövet -120-fokon túl is lehűteni. (Ez az éhség-érzet természetes következménye volt annak, hogy a ruházat nem védte meg többé a test hőkiugárzását és a hőveszteség ellen a szervezet táplálkozással kívánt védekezni.)

A sarkutazók, sztratoszférakutatók és laboratóriumi kísérletezőtudósok számos új, érdekes kísérletet végeztek. Folytathatnók tehát a példák sorát,de már ennyiből is látjuk, hogy az emberi, állati és növényi szervezet kitűnően tud a alkalmazkodni olyan hőmérsékleti szélsőségek elviselését a tudomány még néhány évtizeddel ezelőtt teljesen kétségbe vonta.