Harc a homokviharban, a gépkocsi a sivatagban

A gépkocsi a sivatagban aranyat ér

A sivatagban sokszor százkilométerekre nem lehet mást találni, mint homokot és követ - így a gyalogjáró ember bizony heteken át kóborolhatna étlen-szomjan, ha nem lennének a sivatagi harcosok részére terepjáró-gépkocsik. A gépkocsi a nagy távolságok miatt a sivatagban nélkülözhetetlen, pedig éppen a nagy hőségben mennek a motorok nagyon hamar tönkre. A nagy meleg miatt a motorokból a hűtést szolgáló víz hamar elpárolog, a motorok könnyen bemelegszenek, az olaj annyira meghigul, hogy nem keni többé a gépeket.

De a fegyverekre is nagy hatással van a meleg, mert tudjuk, hogy bizonyos számú lövés után a géppuskák és lövegek csövei még nálunk télen is tüzesre melegszenek fel. Fokozottan fennáll ez a sivatagban, ahol a csövek sokkal jobban melegszenek s azáltal a csövek csak feleannyi lövést bírnak ki, mint nálunk, a mérsékelt övben. Különös gonddal kell a benzint is kezelni, mert a nagy melegben igen könnyen robbanás következhetik be. A melegben az élelmiszerek is könnyen romlanak és a sivatagi háborúban a külön erre a célra készített konzerveknek jut igen nagy fontossága, mert csak a meleget is aránylag jól bírják.

A gumiknak pedig átkuk a meleg: az autóabroncsok a sivatagban általánosságban csupán a negyedrész-annyi élettartamúak, mint egyébként. A hőség és a rengeteg apró, éles kődarab valósággal eszi a gumikat. Amíg nappal kibírhatatlan a hőség, addig éjjel sokszor a fagypont alá is leszáll a hőmérő. E nagy hőmérséklet-ingadozás különösen a fémanyagokat rongálja nagy mértékben és a gépek bizony csak a fele-annyi ideig tartanak, mint a rendes európai viszonyok között.

A homok és por mindent megtámad

A hőségen kívül a sivatagi hadviselésnek másik ellensége a homok, amelyet a legkisebb szél is szinte az égig kavar fel. A sivatag levegőjében tulajdonképpen állondóan van egy bizonyos finom porfelhő, amelyet ugyan szabadszemmel nem látni, de amely mégis mindent megtámad. Nemcsak a katonák tüdejébe megy bele, hanem a gépek legkisebb, legfinomabb alkatrészeit is megtámadja. A finom műszerekbe belerakódik, azokat mint valami apró, kis csiszoló porszemcse előbb-utóbb lassan kikoptatja.

A motorokba is bejut, ahol igen nagy pusztítást végez azok belsejében. A sivatagi homok ellen a motorokat szűrőberendezéssel látják el, amely a levegőből elvonja a port. A víz elpárolgásán úgy segítenek, hogy minden egyes nagyobb alakulatnál van egy vízszűrő és desztilláló berendezés, amellyel a piszkos pocsolya vízből is hamarosan iható, jóízű vizet készítenek. A sivatag valósággal falja a hadianyagot, mert a harceszközök átlagban feleannyi idő alatt mennek tönkre, mint az itthoni frontokon.

Az utánpótlás a siker feltétele

Azt szokták mondani - nem is alaptalanul - hogy a sivatagi háborút nem a fegyverek, hanem a szállítóeszközök döntik el. Az utánpótlásnak a sivatagban óriási fontossága van, mert a csapatok bizony nagyon sokszor többszáz kilométerre bent a homoksivatagban vívják a küzdelmet. Nincsen sem vasút, sem műút, amelyen a harcolóknak utánpótlást lehetne küldeni lőszerben, élelemben, emberben. Márpedig ha egy csapatnak elfogya lőszere vagy az élelme, akkor az, ha nem is az ellenségtől, de egészen bizonyosan az éhségtől fog pusztulni. A sivatagban nem lehet az élelmet „helyi beszerzéssel” megszerezni, hanem azt frissen kell minden esetben a harcolók után szállítani, mert a nagy melegben minden élelem pillanatok alatt megromlik.

A sivatagi katonák teljesítménye előtt méltón vehetjük le a kalapot, mert ők a szenvedői a legnehezebb harcnak. Nem válogatva, forróságot, homokot, éjtszakát kell a trópusi harcosnak leküzdenie, egyszer vereztékezve nappal, egyszer pedig dideregve az éjtszakában.

H.