Magyar történeti emlékek

A Magyar Tudományos Akadémia e nagy történeti vállalatának, illetőleg az *Okmánytárak*-at magában foglaló első sorozatának most megjelent 31-ik kötetével új sorozat kezdődik, melynek czime *Magyarország melléktartományainak oklevéltára*.

Ez oklevéltár most megjelent első kötetében, melyet Thallóczy Lajos éa Hodinka Antal szerkesztettek meg gonddal, először találjuk összegyűjtve a XVI. századi osztrák hatóságoknak a horvát véghelyekre vonatkozó iratait a bécsi közös miniszteriumok levéltáraiból, valamint a gráczi és alibachi tartományi levéltárakból.

Ez okiratok tájékoztatást nyujtanak arról a fontos történeti kérdésről, mely eddigelé teljes homályban volt: mikor, mi okból és hogyan jött létre az osztrák hatóságoktól a *régi horvát*-nak nevezett véghely vidék, mely bár a magyar szent koronához tartozott, az ausztriai örökös tartományok védelmére terveztetett.

A nagyfontosságú kiadvány ára 16 korona.