A francia kormány átalakitás jelentősége

Vichy, március 28.
(NST) Francia politikai körökben a kormányátalakitást ugy értelmezik, hogy ezzel erősödött Pierre Laval miniszterelnök hatalma és az viszont az ország nemzeti irányu épitő erőinek összpontositásában nyilvánul majd meg. Különösen nagy figyelmet keltett Barthélémy eddigi igazságügyminiszter kiválása a kormányból, aki több mint két éve volt miniszter. Mértékadó körök véleménye szerint Barthélémy az uj francia törvényhozást a francia nemzeti forradalom szellemével ellentétes irányba vezette és Vichyben általában azoknak a köröknek középppontját látták benne, amelyek tulajdonképpen a régi demokráciát akarták ujra fejleszteni.

Barthélémyt politikai körökben azzal vádolják, hogy védelmébe vette azokat, akik elsősorban voltak felelősek a háboruért. Barthélémy személyében a francia kormány ugyan nemzetközi hirű jogászt veszít el, de ugyanakkor a modern fejlődés ellenségét is.

A lisszaboni francia követség hű marad Vichyhez
Lisszabon, március 28.
(NST) A francia követség köreiben határozottan cáfolják az angol rádióinak azt a jelentését, amely szerint a portugáliai francia diplomáciai képviselet állitólag elszakadt a vichyi kormánytól. Hir szerint Daradue lisszaboni francia ügyvivő táviratot intézett Laval francia miniszterelnökhöz, amelyben megcáfolta az angol rádió jelentését.

Catroux első megbeszélése Giraudval
Tanger, március 28.
(NST) Catroux, de Gaulle sziriai megbizottja, aki Algirba érkezett, szombaton tartotta első megbeszélését Giraudval. Catroux látogatása, mint ismeretes, előkészitésül szolgál de Gaulle és Giraud találkozásához. A megbeszélésről nem adtak ki közleményt.