Ferencváros - Csepeli SC 3:1 (1:0)
30.000 ember! Új bizonysága ez annak, hogy a magyar közönség jó sportra mindig kapható. A megszokott kedves kép: megérkeznek a sebesült katonák és elfoglalják az állóhely alatti korzón ülőhelyeiket. A közönség szeretettel tapsolja meg őket.
Mindjárt az első percben veszélyes helyzet alakul ki a Ferencváros kapuja előtt, mert Tátrai hibájából Fuszek megszökik, és ha nem hamarkodja el a lövést, - amely jó helyzetben messze elkerüli a kaput – már vezethetne is a Csepel.
Váltakozó támadások indulnak most meg és ügyes szöktetések révén mind a két kapu sűrűn kerül veszélybe. Különösen Csikós hálóját fenyegetik a csepeli csatárok, mert a Ferencváros közvetlen védelme (elsősorban Tátrai) elég gyengén áll még a lábán. Egy-egy lesgól esik is mind a két oldalon, persze érvénytelenek.
A félidő közepén Sárosi dr., - akire Olajkár „túlságosan” vigyázott - helyet cserél a kis Ónodyval és most jobban is megy nekik a játék. Érvényes gól csak öt perccel a befejezés előtt esik: Gyetvay labdája szerencsésen átcsúszik a lábak között, Fintához kerül, aki átcsúsztatja; a kistermetű csatár jól megcélozza a háló felső szögletét, ahová védhetetlenül száll a labda.
Közvetlenül a szünet előtt botrányos jelenetek játszódnak le a B. tribün előtt. Sárosi dr. elesik, a rázuhanó Rákosi megrúgja, mire Sárosi Béla segítségére siet a bátyjának, nagy a „rakás” és csak annyit látni, hogy még a sebesült katonák is berohannak rendet csinálni. Szerencsére az ügyeletes rendőrtiszt is ott terem néhány emberével és így hamarosan helyreáll a rend. A bíró is odasiet, de csak szabadrúgást ítél Sárosi dr. megrúgása miatt.
Szünetben nagy az izgalom, de amikor kijönnek a játékosok, már feledve minden. Hangzik a „Gyurka!... Gyurka!...” és a Fradi erre nagy elánnal kezd. Pompásan futnak – hátszéllel – a ferencvárosi csatárakciók és a csepeliek kapkodva védekeznek, viszont az ő csatárláncuk, (amely az előbb még kitűnően működött) szinte megkövülten áll a pályán.
Valóságos kornerzuhatag veszélyezteti a csepeli kaput, amelynek őre, a fiatal Szekeres ugyancsak kimutathatja képességeit. Az egyik sarokrúgást Sipos hátra játssza Nagy II-nek, ez átjátssza a tisztán álló Sárosi Bélának, aki hatalmas erővel küldi a hálóba; védésről szó sem lehetett. A harmadik gól Sipos egyéni érdeme és a WMFC csak az utolsó percben tud szépíteni (3:1) az eredményen.
A Ferencváros végre egyszer ismét jó napot fogott ki. Különösen a Nagy Andris - Sárosi Béla - Farkas fedezetsor tüntette ki magát és újra meg újra tűzbe küldte a csatárokat. A kis Sárosi legjobb napjaira emlékeztetően játszott, de megérdemelt tapsokat kapott sima, sallangmentes, hasznos játékáért Nagy II. is.
A csatársor sokat nyert Ónodyval. Tipikus lesipuskás középcsatár s így csak dicsérni lehet Sárosi dr.-t, hogy a helycsere szükségességét. Kár, hogy Ónody nem magasabb egy fejjel, bár így is értékes teljesítményt nyújtott; a szünet előtti utolsó percekben rúgott góljával valósággal bebiztosította a győzelmet.
Sárosi György szépen, okosan, irányított, de a góllövéssel nem volt szerencséje. Sípos igazolta, hogy ma feltétlenül ő a legjobb magyar jobbszélső csatár; rohamai szinte feltartóztathatatlanok.
A balszárny valamivel gyengébb volt, de Gyetvay már kezdi visszanyerni gyorsaságát, amivel arányban nő játékának a veszélyessége. A közvetlen védelemből a fiatal Rudas emelkedett ki.
A csepeli WMFC két teljesen ellentétes félidőt játszott. Szünet előtt egyre-másra alakította ki a veszélyes helyzeteket és szemfülesebb középcsatárral egy-két gólt megérdemelten szerezhetett volna, a második félidőben azonban túl hamar eldőlt a mérkőzés sorsa és akkor megadta magát.
A közvetlen védelem, - amíg bírta erővel - jól dolgozott, bár ezúttal sok hiba is csúszott a játékukba, a fedezetek gyengélkedtek, Szekeres kapuvéd ellenben a mezőny legjobb emberei sorába emelkedett.
Mágori nem vezette oly rosszul a mérkőzést, mint ahogy azt a közönség hangulata után gondolná az ember, de néhány ítéletével nem értettünk egyet.
