A hegyi háborúban aránylag kis erők harcolnak nagy kiterjedésben. Előfordulhat, hogy napkig nem érkezik újabb parancs, mégis mindenkinek tudnia kell kötelességét az általános cél érdekében. A lőszerrel igen takarékoskodni kell, mert néha fél napig is eltart, amíg a lőszerutánpótlás beérkezik. Ezerötszáz tölténynél többet pedig nem bír el egy málhásállat.

A különleges viszonyok különleges hegyi felszerelést parancsolnak. Hegymászóbakancs, bot, csákány, húzókötelek, ellenzősapka, fényelhárító szemüveg, gyapjú-fehérnemű, érmelegítő, fülvédő, télen pedig fehér burkoló-lepel is kell. A hegyi környezet igen erős hatással van az emberre. Csak olyan harcosok számára tartogat sikert, akik keményen, merészen és elszántan harcolnak, mert puhaságos és kishitűséget mindig legyőzi a hegy! A hegyi harc egyszerűségét kíván, mert a terepnehézségek, a meglepetések gyakori volta és a nehéz utánpótlási viszonyok nem tűrik a mesterkéltséget. A harc legnehezebb része talán a biztos összeköttetés megteremtése.

A vonalas, a „drótos” összeköttetés igen nehéz, mert ha valahol megszakad, rendkívül nehéz a hiba megkeresése. Nagy jelentőséghez jutnak a fényjelzőkészülékek és egyéb látható jelzések is, de ezeknek nagy ellensége a köd, amely a hegyekben igen gyakori jelenség. Legjobban bevált összekötő-eszköz a rádió, bár ennek hatástávolsága is csökken a magas hegységben.

A hegyi harcban a támadást gondos előkészület után, erélyesen kell végrehajtani. A tétovázásnak, a visszafordulásnak végzetes lehet a következménye. Igen fontos a megbízható „felderítés”, az ellenségről való hírszerzés és különösen az oldalsó részek biztosítása. Nem célszerű az egyetlen hosszú menetoszlop, inkább több, de rövidebb menetoszlopban - vagyis szélességben - kell előnyomulni. A megkerülésnek inkább csak a kisebb csapatok harcában van jelentősége, nagyobb csapatok általában az ellenséges arcvonalat áttörve, „felgöngyölítik” azt.

Nem szabad a hegységben a védelemnek túlzott jelentőséget tulajdonítani, mert ez előbb-utóbb állásharchoz, azaz az erők felmorzsolódásához vezet. A védelemnél arra használták fel a hegyi vadászok a terep sajátosságát, hogy nagyobb erőik maradjanak a más helyen való támadásra. Nem lehet minden kis átjárót és hágót megszállni; ellenben igyekezni kell azokat a helyeket megvédeni, ahová bizonyosan bekövetkezik a támadás. Ez az a hegyi ösztön, amely kisebb egységeket is sikerre képesít a túlerővel szemben. Legelőnyösebb talán az olyan védőállás, amelynek szárnyai előrébb vannak, mint a közép, s így kereszttűzzel védhetik.

Puska, géppisztoly, golyószóró, géppuska a legkiválóbb hegyi fegyverek. Ezeken kívül az aknavető képes a gyalogságot mindenüvé követni és hatását érvényesíteni a legeldugottabb célokra is. A lovasság a hegységben jó szolgálatokat tehet, mert a ló aránylag könnyen mozog a hegyiterepen is. Fontos lovas hegyifeladat a felderítés és rajtaütés. Messzebb fekvő fontos pontok gyors birtokbavételére is igen alkalmas lehet a lovasság!

A tüzérség a leghatásosabb segítője a hegyi lovasságnak! Hatásos működése leginkább szállítási kérdés, vagyis az a fontos, hogy a tüzér eljusson a gyalogság után. Legalkalmasabb fegyvere a hegyiágyó, amelyet málhásállatokon, vagy taligákon szállítanak, de bizony gyakran előfordul, hogy a legénységnek kell a kimerült lovak helyett a löveget vontatnia, hogy a tüzelőállást elérhessék. A tüzérfigyelőknek a gyalogság első vonalában van a helyük, mert az ütegparancsnok nem igen lát tovább, mint a következő gerinc! A lőszerrel való takarékosság a hegyitüzérségnél különösen fontos.
A különleges hegyiutak, alagutak, drótkötélpályák és az aknaharc különleges hegyi-műszaki csapatokat is kivánnak.

Gyakran csak az összekötő-repülő tudja az egész hatalmas harcterületet áttekinteni. Bombázó repülőerők is jó szolgálatot tehetnek, de csak állandó jellegű célok ellen, mert a csapatok számára aránylag könnyű a rejtőzés. Sok-sok részletcselekményből, kis egységek küzdelméből áll a hegyi harc. Harcosaitól leleményességet, elszánt cselekvést kíván. Itt is kell a jó kiképzés, megfelelő felszerelés, ügyes vezetés, de végső fokon az erkölcsi erő dönti el a küzdelmet, amely párosul az anyagi felkészültséggel: így még túlerővel szemben is eredményesen harcolhat!