Nem válóok, ha a férj nem engedi olvasni a feleségét éjszaka

Egy kereskedő ellen felesége nőtartás iránti pert indított. Mint a bíróság előtt kiderült, a házastársak gyakran veszekedtek, egy ízben már külön is váltak, majd ismét kibékültek.

Tavaly ősszel az asszony este 11 óra tájban az ágyban fekve, villanyvilágítás mellett olvasott. A kereskedő többször felszólította feleségét, hagyja már abba az olvasást, mert nem tud aludni. Az asszony azonban rendíthetetlenül tovább olvasott. Erre a férfi leoltotta a villanyt. Ebből azután veszekedés támadt, majd az asszony másnap elköltözött a lakásból. A férj ismételten felkereste és kérlelte, térjen vissza, nem fogja többé megsérteni, az asszony azonban elzárkózott a kibékülés elől és tartásdíj-pert indított ellene.

A járásbíróság marasztaló ítéletet hozott. Fellebbezés folytán az ügy a törvényszék elé került, amely a járásbíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a feleség tartásdíjfizetést csak akkor igényelhet, ha a férje a háztarásában való eltartást megtagadja, vagy ha a különélésre alapos okot szolgáltatott. A különélés fenntartásában, a különválásban vétkes nő tartásdíj fizetésére nem tarthat igényt.

Az együttélést jelen esetben az asszony szüntette meg és férje határozott kérelmére sem volt hajlandó a házaséletet helyreállítani, tehát a különválásban nem lehet vétlennek tekinteni.

Az a körülmény, hogy a férj éjjel 11 óra után a villanyvilágítás kikapcsolásával megakadályozta, hogy felesége közös hálószobában olvasson, nem ok a különválásra. Ezért a keresetet el kellett utasítani.