Amikor takarékosan kenegetjük a szűken adagolt egységesszappant, sóhajtva gondolunk a békeidőkben dúsan pazarolható, pompásan habzó színszappanra. De senkinek sem jut eszébe, hogy a világon elhasznált sokmillió tonnányi szappan jórészét a bálnáknak köszönhetjük. Ezeknek a hatalmas állatoknak a zsírját elsősorban szappanfőzésre használják. „Hatalmas állat”, - és a szó meglehetősen elkoptatott és nem mond sokat. De ha összehasonlítjuk a bálnát a földtörténeti középkor gigászi állataival, egyszerre más színben látjuk. Az őslénytani gyűjteményekben csodájára járunk a krétakorbeli dinosaurus huszonkét méter hosszú csontvázának és bámulva halljuk, hogy a tudomány megállapítása szerint az őskori óriás 35,000 kilót nyomott.

Ezzel szemben a ma élő grönlandi bálna gyakran harmincegy méter hosszú és súlya mintegy 150,000 kilogramm... Az Északi és Déli Sark környékén folyó bálnavadászat eredményeként - az 1930/31. évi statisztika szerint - egyetlen évben három millió hatszázezer hordó olajat nyertek a bálna zsírjából. Egy hordó 200 liter olajat tartalmaz. Ezt mind szappan- és margarinkészítéshez használják fel.

A bálnavadászat a háború alatt sem szünetel. Mialatt az öt világrész katonái egymás ellen támadnak, a jégvilág kegyetlen, hideg világában a bálnák és a fókák ellen támad az ember. Keservesen nehéz, testet nyomorító, lelket ölő mesterség a bálnavadászat; annak ellenére, hogy ma már a legmodernebb eszközök állnak a vadászok rendelkezésére. A gyilkos hideg, a fájdalmasan csípő szúnyogok légiói, a konzervtáplálkozás, a bálnavadász-hajók bűze a világtól való teljes elszakadás nyomasztó érzése teszi a bálnavadász életét keservessé. Amellett magát az életét is nem ritkán pusztulás fenyegeti, egyrészt a jéghegyekkel való összeütközés, másrészt a - bálna révén.

Sok bajt okoz a sarkvidéki hajós számára a délibáb is, amely ezeken a tájakon jóval erősebb és csalókább, mint a puszták fölött és könnyen megtéveszti a legtapasztaltabb kormányost is. Régente még sokkal veszélyesebb és főként nehezebb volt a bálnavadászat. A kis vadászhajó kilátójában egy matróz hajnaltól napestig leste a tenger hullámalt. Ha feltűnt a bálna: Jelt adott és nyomban leoldották a kis vadászcsónakokat, öt-hat ember ült a csónakban, amelyből hatalmas szigonyt dobtak a bálnára. Később már kis ágyú segítségével lőtték ki a szigonyt. De még ha belefúródott is a szigony a hatalmas állat testébe: korántsem jelentette ez azt, hogy a zsákmány már megvan. Ellenkezőleg. Most kezdődött csak a vad harc.

A bálnának meg sem kottyant a testébe fúródott vasdarab. Tovább úszott és - magával rántotta a csónakot. Nagyon gyakran fel is fordította és a merész vadászok a hullámsírban fejezték be életüket, a bálna pedig vidáman elszelelt a szigonnyal. Még nemrégiben is megesett, hogy elfogtak egy bálnát és testébe fúródva megtalálták a „Montezuma” nevű hajó szigonyát, noha a „Montezuma” - ötven évvel ezelőtt vadászott bálnákra.

A roppant életerejű állat tehát ötven évig hordta magában az idegen testet és semmi baja nem lett tőle. Ha a csónak nem fordult fel a bálna farkcsapásaitól, hosszú órákon keresztül folyt a küzdelem a menekülő állattal, de megesett, hogy csak napok mulva került terítékre. Napokig kellett tehát étlen-szomjan, a legnagyobb testi erőfeszítést kívánó kemény küzdelmet a bálnavadászoknak folytatniok.

Ma már óriási felszereléssel indulnak útnak a bálnavadászok. Nagypénzű társaságok húsz-huszonkétezer tonna űrtartalmú, hatalmas hajókat szereltek fel. Ezek valóságos úszó gyárak. Nemcsak a vadászat célját szolgálják, hanem egyben a bálna feldolgozása is ott történik a hajón. Gépfegyverek, magasfeszültségű áram és több repülőgép segítségével száll harcba a bálna ellen a modern vadász. A hajóról felszálló repülőgépről nemcsak akkor látják a megfigyelők a bálnát, amikor a víz felszínére emelkedik lélegzetvétel céljából, hanem a víz alatt is meglátják. Ami sokat jelent, mert ez a hatalmas állat több mint félóra hosszatt is kibírja lélegzetvétel nélkül és így aránylag ritkán bukkan fel a víz színén. Ha észrevették: szikratávíró útján jelt adnak a hajónak és ugyanezen az úton dirigálják közelébe a vadászcsónakokat.

A csónakokat halk, rendkívül gyors, különleges motorok hajtják. A modern szigonyok belsejében robbanószerkezet van, amely az állat testében robban és szétroncsolja belső részeit. Ha a bálna ennek ellenére is menekülni próbál: működésbe lép a repülőgép dum-dum lövedékű gépfegyvere, vagy egy második szigony, amely már elektromos töltésű és villamosszék módjára végez a gigászi vaddal.

Amikor a hatalmas test a hátára fordul és maga körül vörösre festette a hullámokat: a csónakból egy ügyes munkás ugrik rá. Lyukat fúr a bálnába és hajlékony fémcsövet vezet a belsejébe. Es a cső összeköttetésben van a hajón levő szivattyúval, amely most levegőt pumpál az állat testébe, hogy felfúvódjék és ne süllyedjen a vízbe. Ezután acélkampók segítségével a hajóhoz vonszolják a bálnát és emelődarukkal felhúzzák a fedélzetre.

Most a vadászhajó átalakul gyári üzemmé. A több mint kétszázfőnyi legénység egy jó része pedig gyári munkássá. A körfűrészek leszelik az állat fejét, szétfűrészelik csontjait, óriási kések darabolják a haját, amely futószalagon az olvasztókatlanba kerül. A csontok a halcsontfeldolgozóba és a csontmalomba kerülnek. Egyik üzem a nőidivat-ipar, a másik a műtrágya-ipar számára dolgozza fel a bálna csontjait. Húsából konzervek készülnek Japán számára. A felesleget „salak” sem vész kárba: ezt az enyv-műhelyek dolgozzák fel. A hajó gyári üzeme olyan hatalmas méretű és olyan csodálatosan nagyszerű gépei vannak, hogy az iszonyatos tömegű bálnát úgyszólván egy óra leforgása alatt teljesen feldolgozza.

Rengeteg pénzbe kerül egy ilyen modem bálnavadász-hajó, de alaposan kifizetődik a fenntartása, mert átlag minden nap legalább egy bálna kerül terítékre és ennek az egyetlen állatnak a termékei mintegy ötezer pengő; értéket képviselnek. Egy hajó olajtartályainak megtöltéséhez 1200 bálna szükséges.

Minden bálnavadász álma, hogy - beteg bálnára akadjon. Az emberek között csökkent értékű a beteg, de a beteg faggyas-bálna kincset ér, mert belső részében - mint valami epekő - ámbra képződik. Ennek a szürkés-barnás, viaszos tapintású, könnyű kőnek kilóját huszonöt-harmincezer pengő értékben vásárolják az illatszer-gyárosok és egy-egy betegségben elpusztult bálna-tetemben nem ritkán több kiló súlyú ámbrát találni.

Rónay Mária