A gépkocsizó- és motorkerékpáros-lövészek 2.

Nagy szerepe van a repülőnek még az üzemanyag utánpótlásában is. A messzi előretörő gépkocsizó-lövészeknek gyakran tesz jó szolgálatot a repülőgépen érkező lőszer, élelem, de főként az üzemanyagpótlás. Ez úgy történik, hogy - ha a terep lehetővé teszi, - a repülőgép leszáll, vagy pedig alacsonyra ereszkedve, ejtőernyővel dobja le rakományát.

A több útvonalon előnyomuló gépkocsizó-lövészek az összeköttetés eszközeként a rádiót használják. A vezetékes összeköttetés építésére nincs idő, mert ez a gyors előnyomulás miatt lehetetlen. Igen-nagy gondot kell a gépkocsi szakszerű kezelésére fordítani. Minden alosztálynál megfelelő szerelők állnak rendelkezésre, akik a kisebb javításokat a helyszínen elvégzik. Nagyobb gépkocsizó-csapatoknál gépkocsi-szeroszlopok állnak rendelkezésre, javítóműhelyek is vannak a nagyobb javítások elvégzésére.

A gépkocsizó-lövészek megszervezése általában megegyezik a rendes gyalogságéval. Általában egy raj ül egy gépkocsin, a különleges fegyverek szervezése is megegyezik a gyalogcsapatokéval, azzal a különbséggel, hogy a gazdaságos helykihasználás végett inkább a lőszert szaporítják a kezelőemberek rovására. Tagadhatatlanul fáj a szíve a gyalogos katonának, amikor a gyorsan elsuhanó gépkocsikon ülő bajtársait látja.

- De kényelmes lehet! - gondolja és nem is tudja, mennyire téved. A száz kilométereken keresztül szűk helyen való ülésben épúgy el lehet fáradni, mint a kiadós gyaloglásban. Nem beszélve arról, hogy a gépkocsin menetközben rendkívül megerőltető a rohanó gépkocsikról való figyelés. Harc után pedig - mivel a gépkocsi bírja, - a gépkocsizó-lövésznek is bírnia kell és kiadós pihenőről csak ritkán lehet náluk szó!...

A világháborúban a motorkerékpárosokat többnyire hírvivő- és jelentőszolgálatra használták. Külön motorkerékpáros harcoscsapat nem volt. A gépesített csapatok számának szaporítása kitermelte a motorkerékpáros lövészeket is. Korszerű hadseregekben ezek zászlóaljakba szervezve, értékes harcegységeket képviselnek. Támadásra valók, de az ellenség üldözésére is kiválóan alkalmasak. Kisebb létszámban megtaláljuk őket a gépkocsizó-lövészeknél is, a páncélos csapatoknál is. Ezek harcos motorkerékpáros-lövészek, akiket nem szabad a gépesített csapatok személyi összekötő eszközeként használt motorkerékpáros-hírvivőkkel összetévesztenünk.

A motorkerékpárt az emberek általában gyors és veszélyes közlekedő eszköznek; illetve sporteszköznek tartják; pedig a jelen háború bebizonyította, hogy mint harceszköz is kiváló. Nagy előnye, hogy sokkal gyorsabb, mint a gépkocsi. Általában 70-80 kilométer óránkénti sebességgel rohannak jó úton a motorkerékpáros-lövészek. Amíg a súlyos gépkocsiba 60-70 lóerős motor kell, addig a párszázkilós motorkerékpárt 20-30 lóerős motor is kiválóan hajtja. Kiváló terepjáró képességűek a hadimotorkerékpárok és különösen erdőben tesznek felbecsülhetetlen szolgálatot. Ott, ahol a gépkocsi elakad, az alig egyember széles helyen is biztosan halad a motorkerékpár. Az elakadt gépkocsi kiemeléséhez vontató kell: a motorŹkerékpárt saját utasai is kitolják a kátyúból.

A motorkerékpáros-csapatok lövészei puskával, géppisztollyal, géppuskával és nehézpuskával felszereltek. A szóló-motorkerékpáron ketten - az oldalkocsis motorkerékpáron hárman és egy tűzfegyver utazhatnak. Kiválóan alkalmas felderítésre a motorkerékpáros-lövészek. Az ellenségen való rajtaütést nagy sikerré bővíthetik ki, ha széles kiterjedésben zárják el a visszavonulás útját. Már jóelőre fel kell készülni a nagyszámú motorkerékpáros-csapatokra, céltudatos kereskedelmi politikával sok, olcsó és jó motorkerékpárral népszerűsíteni kell már békében ezt a háborúban kiváló harceszközt. A katonai motorkerékpárok erős szerkezetűek terepjárók, sártól, portól védettek és a lehető legüzembiztosabbak.

Mind a gépkocsizó-lövészekhez, mind a harcos motorkerékpáros-csapathoz válogatott emberek valók. Ezek lehetőleg már a polgári életben is gépkocsival foglalkozó szerelők, műszerészek és általában műszaki értékkel rendelkező férfiak. Ha ehhez teljes értékű szakkiképzés járul, akkor valóban ők képviselik a jelen háború követelte gyorscsapatot!...