Szilágyi, Németh és Kelen 31 percen belül futotta a 10.000 m-t a BBTE egyesületi bajnoki versenyén

A BBTE egyesületi bajnoki versenyét pasaréti-úti sporttelepén rendezte meg. A festői fekvésű pálya nemcsak külsőleg szép, hanem annak versenytalaja is kiváló. Innen a jó távolugró eredmények.

A viadal élén pompás távfutógárdánk teljesítménye áll. 10.000 méteren Szilágyi Németh és Kelen 31 percen belül futott, sőt a 4-ik. Esztergomi is csak 2/10-ed másodperccel végzett a 31 perces határ fölött. Szabó Miklós csak 5000 méterig bírta a gyilkos iramot. Az első 5000 méter ideje 15:10 volt.

Szép küzdelmet hozott a 200 méteres síkfutás, melyben az UTE kaleidoszkópszerűen változó kondícióban lévő Csányija ezúttal jó napot fogott ki, tehát győzött. Idejét elmérték, mert az nem 22.2. hanem 21.9 volt! A szakértők szíve vérzik Csányi láttán. Ha ez a fiú komolyan dolgozna. Európa legjobb gyorsfutója lenne! De hát már Petőfi is megírta annakidején, hogy „a szerelem sötét verem”.

Marosi biztos győzelmet aratott 800-on Híres felett Az első körben aludtak, a másodikban pedig már hiába igyekeztek, a jó idő elmaradt. Magas gáton Kis fölényesen győzött Hidas ellen. Nem volt azonban épületes látvány az utolsó 20 méteren való lelassítása. A versenyző küzdjön a célkarikáig.

A dobószámokban Kulitzky és Várszegi győzelme nem volt vitás. Örvendesen ugrott a „hosszú” Vermes (714), valamint a 702-t elérő testnevelő Kiss István.

Rúdban meglepetésre a pécsi Levente győzött. Homonnay, a MAC fiatal, 18 éves titánja, sajnos, túl szépfiú ahhoz, hogy komolyan atletizáljon. Nyáron is előbbre valónak tartotta a Balaton partján csokoládébarnára való lesülést a komoly készülődésnél. Most csak 360-ig vitte s az alkalmi rúdugró Levente 375-tel fölényesen legyőzte. Példát vehetne a MAC ifjú ugrója a távfutók lelkesedéséről.

Végül: Paulinyi Jenő tanárnak ismét gratulálunk. Pár napja Harcos MRTSE megnyerte az ifjúsági öttusát, ezen a versenyen Bánhalmi 200-on 223-mal kerületi rekordot futva, megverte a bajnok Pelsőczyt, míg ugyanekkor Kassán egy másik védence, Kiss Géza megnyerte a maratoni bajnokságot.