Mi ujság a belpolitikában

Budapest, julius 18.
A Magyar Élet Pártjának képviselő tagjai a vasárnapot kerületeikben töltötték. A párt vezetősége, mielőtt a képviselők kerületeikbe utaztak, részletes tájékoztatót adott nekik az időszerű kérdésekről. Különösen a gazdasági helyzettel kapcsolatos felvilágositásokat fogadták nagy érdeklődéssel a kormánypárt tagjai.

Nagy tervekkel foglalkoznak az Egyesült Keresztény Pártban is. Az összes teljesen ujjászervezik a pártot, uj tagozatokat létesítenek és országszerte választmányi üléseket tartanak. Több felsőházi tag csatlakozására számitanak az Egyesült Keresztény Pártban.

A szélsőjobboldali fronton ismét kitört a testvérháboru

Ezuttal Szálasi Ferenc és Imrédy Béla kerültek szembe egymással. Szálasi Ferenc hetilapjában, a Nép-ben kellemetlen felszólitást tartalmazó nyiltlevél jelent meg Imrédy Bélához cimezve. A nyiltlevél irója annyira indiszkrét volt, hogy felvetette a kérdést: "Zsidó- e Excellenciád vagy sem?" Felszólitotta a nyiltlevél Imdáry Bélát, vesse magát alá antropológiai vizsgálatnak. Leszögezte a cikk szerzője azt is, hogy zsidó vérbeütéses politikus nem vezethez antiszemita pártot.

A nyiltlevél nyomán természetesen óriási felzúdulás támadt Imrédyéknél. A volt miniszterelnök és volt bankelnök egy bizalmasa vasárnap a következőket mondotta:
- Az egész ügynek az az oka, hogy Imdáry nem volt hajlandó magát alávetni Szálasi Ferenc akaratának. Imrády nem hajlandó elismerni, hogy Szálasi a magyarországi nemzetiszocialisták vezére. Ezért jelent meg a nyiltlevél, amely zsidó vonalon akarja kompromitálni a mi vezérünket.

Értesülésünk szerint, az Imrédy-pártban a nyiltlevél megjelenése óta sorozatos megbeszélések folytak és a közeli napokban megjelenik a válasz. Természetesen a politikai világ minden oldalán nagy érdeklődéssel várják, hogy Imrédy Béla mit válaszol a kellemetlen kérdésekre.