Kászonyi Gizi karrierje a színpadtól 200. 000 lengyel holdon keresztül a francia taxisofőrségig

Cannes, 1943. április vége.

Csak a régi Budapest színházáról emlékezhetnek még vissza Kászonyi Gizire, aki több színpadunkon játszott kisebb epizódszerepeket és inkább eleganciájával és előnyös megjelenésével tűnt fel, mint tehetségével. Annakidején sokat beszéltek arról, hogy Kászonyi Gizinek előkelő spanyol ismerősei vannak, akiknek társaságában hatalmas turaautón járta be Magyarországot és ilyenkor többször fordult elő az, hogy autódefekt címen be- betértak egy-egy gazdagabb arisztokrata kastélyba. Ezeknek a látogatásoknak nem egyszer az volt a vége, hogy a vendégszerető háznál alapos kártyacsaták voltak, amelyeknek nem Kászonyi Gizi spanyoljai voltak a vesztesei.

Később igen nagy feltűnést keltett az a hír, hogy Kászonyi Gizi szakítva a színpaddal és a spanyolokkal, férjhez ment Joachim Alvenzleben lengyel grófhoz. Szilézia egyik leggazdagabb és legismertebb főbirtokosához. Alvezlebenné Kászonyi Gizi grófnő azután már csak ritkán adott magáról életjelt, néhány régebbi barátnője azonban meglátogatta lengyel kastélyai valamelyikében és megállapította azt, hogy öreg férje oldalán nagystílű életet él az egykori kis színésznő, aki urának kereken 200.000 holdas birtokán nagy vadászatokat rendezett.

Ugy látszott, hogy Kászonyi Gizi karrierje elérte tetőpontját, amikor jött a német- lengyel háboru, az idős Alvenzleben gróf elhunyt, özvegye pedig, mint lengyel vöröskeresztes ápolónő Párizsba került. Ugylátszik a francia főváros klímája nem felelt meg a grófnőnek, mert néhány hónappal később már a Riviérán tűnt fel. Cannesben telepedett meg és sikerült egy francia taxiengedélyhez jutnia.

E pillanatban szemben ülünk Alvenlebenné Kászonyi Gizi grófnővel, aki egyszerű sofőrruhájában most érkezett meg a pályaudvarról. Ezeket mondotta nekünk:
- Szerencse, hogy már színésznőkoromban megtanultam az autóvezetést és amikor férjhez mentem, mindig magam vezettem hatalmas sportkocsiaimat. Autóvezető- tudományomnak most veszem hasznát. Nem kell lebecsülni ezt a mesterségemet, mert a Riviérán összesen tíz taxisofőrnek van engedélye és így, amikor benzinhez jutok, nagyon szépen keresek.

Természetesen érintkezem a Riviera magyarjaival is, akik mindannyian nagyon kedvesek hozzám. Legsűrűbben Indig Ottóval, a kitűnő íróval találkozom, aki gyakran van segítségemre abban, hogy a benzinkérő okmányokat kitölthessem és a megfelelő elszámolásokat elvégezzem.

Lengyel birtokaimból egy négyzetméter sem maradt, ékszereim párizsi zálogházban vannak, ruhatáram is meglehetősen fogyatékos, van azonban jó vízhatlan kabátom és ez most mindennél fontosabb. Várom a békekötést, amikor talán módomban lesz nagyobb taxifuvarozási vállalatot nyitni.

Ezeket mondotta Kászonyi Gizi, akinek hirtelen sürgős fuvarja akadt: egy házaspárt kell Nizzába átvinnie.