Olasz lap a Franciaországban várható partraszállásról

Róma, augusztus 22.
(Magyar Távirati Iroda.) A quebec értekezlet befejező szakaszához közeledik. 1943 julius 25-e előtt az olasz sajtónak a kapott utasitás értelmében figyelmen kivül kellett hagynia az ellenséges államférfiak utazásait. A lapok csak néhány sort szenteltek az egyesült nemzetek értekezletének. Ma már lehet foglalkozni az ellenséges diplomácia tevékenységével, hogy meg lehessen állapitani ebből, mi lesz az ellenséges diplomáciai tevékenység következménye Olaszországra.

A lap ezután megállapitja, hogy a háborus időkben a demokráciák épp ugy tudnak titokban dolgozni, mint a demokrataellenes államok, amit az is bizonyit, hogy az értekezletről semmi biztos hir nem szivárgott ki.

Egyes fontos jeleket azonban nem lehet szem elől téveszteni. Bizonyos, hogy előfordulás érezhető az angol közvéleményben attól a gondolattól, hogy Olaszországot bombatámadásokkal ki lehessen kapcsolni a háboruból és ugyanakkor bizonyos mértékben bealkonyuult annak a felfogásnak is, hogy Európát olasz területen keresztül lehessen meghóditani.

A második ilyen jel az, hogy Quebec nemcsak kanadai, hanem francia város is és egyáltalán nem titkolják, hogy a jövőben a hadműveletek során a francia kanadai haderőnek nagy szerepe lesz. Nem lehet elfeledni, hogy annakidején Dieppenél kanadai csapatokat alkalmaztak, tehát ebből azt lehet következtetni, hogy a szövetségesek Franciaországban akarnak partraszállást végrehajtani.

A harmadik jel, amely Franciaország nagy szerepére utal az elkövetkezendő hadműveletekben, az algiri bizottság elismerése London és Washington részéről. Ez nemcsak politikai jelentőségű, hanem katonai is, mert a francia kormányra fontos feladatot biztak Franciaország elfoglalása során.