Ribbentrop rádióbeszéde

Berlin, december 12.
(Német Távirati Iroda) Ribbentrop birodalmi külügyminiszter szombaton, a német-olasz-japán katonai szövetség megkötésének második évfordulója alkalmából a német rádióban beszédet mondott. A külügyminiszter egyebek között ezeket fejtette ki:
"Keleten állni fog a német front”
Keleten a német véderő a tervszerű és stratégiai arcvonalröviditések után áthatolhatatlan acél- és vasfalként áll a bolsevistákkal szemben. Nyár dereka óta a Szovjet erős és folyton megujuló rohamokat intéz keleten lévő vonalaink ellen, ám nagyobb hadműveleti sikereket továbbra sem tud elérni, a vörös hadsereg viszont ujból és ujból szörnyűséges veszteségeket szenvedett emberben és anyagban, amelyek az első két háborus év mérhetetlen orosz veszteségeivel együtt a Szovjetunió embertartalékát egyre közelebb juttatják a kimerüléshez. A páratlan német katonai a jövőben is meg fogja tenni itt kötelességét, sőt annál is többet. Keleten állni fog a német front.

A déli front és a második arcvonal terve
Az angolok és amerikaik Dél-Olaszországban sulyos harcban állnak csapatainkkal, olyan harcban, amelyet az ellenség táborban is csigaoffenzivának minősitenek és amelyben az angol és amerikai csapatok minden méternyi földsávot nagy vér- és anyagveszteséggel kénytelenek megfizetni. Olaszországnak legnagyobb és legfontosabb része szilárdan a tengely kezében van és ez a kiszabaditott Ducet abbaa helyzetbe hozza, hogy ujonnan felépithesse a nemzeti köztársasági Olaszországot és minde nrendelkezésre álló erővel ujból résztvegyen a háboruban.

Mind itt, mind a Földközitenger egyéb térségeiben a spanyol határtól a Dodekanézoszig a németek állása napról-napra erősödik és véderőnk résen áll, hogy Európa déli partjának minden támadójával teljes erővel szembeszálljon.

Bizonyos idő óta ellenségeink egyre emelkedőbb hangnemben hirdetik, hogy nagy csapást fognak mérni Nuygat-Európára. Aligha van olyan kihivás vagy fenyegetés, amely már vagy ezerszer el ne hangzott volna a német néppel, véderejével és a vezetésével szemben. Ha Európa nyugati partjait szavakkal el lehetne foglalni, Németország ellenfelei már régóta a Rajnánál állnának. A német véderő vezetőségét a nemzetközi zsidó firkászok és támogatóik hisztériás fecsegése teljesen hidegen hagyja, mert itt, az Atlanti-ócean minden partján az utóbbi években olyan erőditésrendszer jött létre, amely gigászi méreteiben egyedül áll a haditörténelemben.

Ribbentrop a légi támadások hatásáról
Remélik, hogy a német és az olasz nemzet erkölcsi erejét megrenditik. Erre a cinikus vallomásra cask egyet választhatunk ezeknek az uraknak: a polgári lakosság erkölcsi erejét ezek az asszonyok és gyermekek ellen irányuló légitámadások nemcsak meg nem renditik, hanem ellenkezőleg, cask erősitik és szilárditják.

A német nép lelkében ezzel egyedül a mértéktelen gyűlöletet fejlesztik ki az ellenség iránt, amely ilyen halált hoz asszonyokra, gyermekekre és hajlékaikra s felszitja bennük ugyanakkor a még fanatikusabb elhatározást, hogy  ezt a háborut késhegyig végigharcolják és nem hagyják abba, amig azt az országot, ahonnan ezek a repülőgépek és vezetőik jönnek, utól nem éri a könyörtelen és igazságtalan büntetés.

Az angolszász-szovjet tervek Európa felosztásáról
Egy valami ma már a történelem előtt megdöbbenthetetlenül tisztán áll, még pedig az, hogy ezért a szőrnyüséges világégésért igazán éppen az a három férfi bűnös, aki most Teheránban összejött és ott ujból a vádló és biro szerepét öltötte magára, vagyis Churchill, aki főként felőlelős azért, hogy Anglia hadai üzent Németországnak, Sztalin, aki 20 év óta fegyverezi fel a vörös hadsereget Európa meghóditására és mindenekfölött Roosevelt, aki már békében kiadta a parancsot, hogy lőjjenek németekre és elsüllyesztett német hajókat.

Nem csoda, ha ez a három háborus bűnüs már ma mindent elkövet, hogy a háboruért és a hadseregeik által elkövetett rémtettekért a felelősséget a háromhatalmi egyezmény államaira és vezetői háritsa.

Ha most ellenfeleinknek ezt az egész játékát és az értekezletek sorozatát górcső alá helyezzük, akkor hiába igyekeznek egyik értekezletet a másik után elködösiteni, egy tény mindenesetre egyre kirivóbban vehető szemügyre és ez, hogy a három ellenséges hatalom feltétlen és gátlásnélküli imperialista szándékokkal van eltelve. Még nem is olyan régen az allanti szerződéssel proklamálták a kis nemzetek jogát, hogy résztvehessenek a világ jövő kialakitásáról valódöntésben, ezekben az országokban ma már - méghozzá mértékadó helyen - egyáltalában nem irtóznak attól, hogy a világnak Anglia, Amerika és Oroszország hármasságának hatalmi övezeteire való feloszlatásáról beszéljenek.

A három hatalom mindegyikének cask egy gátlásnélküli vágya van: hóditani olyan gyorsan, ahogy cask lehet és olyan sokat, amennyit csak lehet.

Európa keleti részét az oroszok kapnák, a nyugati rész fölött az angolok uralkodnának, mig az amerikaiak Franciaország és más európai országok afrikai birtokaival kárpótolnák magukat. Ezek a bámulatos felosztási tervek oly messzire mennek, hogy Európa semleges országai fölött napirendre térnek, hogy a londoni emigránd kormányokat egyszerüen lerázzák.

Ilyen volna tehát a jövő képe annak az uj világnak, amelyet ellenségeink szeretnének megvalósitani. Európa fölött három hatalom uralkodnék, amelyek közül kettő egyáltalában nem való Európába, a harmadik pedig eddig szintén teljes mértékben Európán kivül tartotta uralami érdekeltségét.