|
A fővárosi képtár új szerzeményei
Valóban fölötte elismerésreméltó az az áldozatkészség, melyet a főváros képzőművészeti ügyekben tanusít. Egyik legfontosabb megnyilvánulása ennek a fóvárosi képtár bőkezű gyarapítása. Igazgatójának még háborús, időkben sem kell fejét törnie, hogy életben tartsa gyűjteményét. Vásárolhat kedvére, legfeljebb az okozhat gondot, hogy hová helyezze el a szaporulatot, mert hiszen akármilyen terjedelmes is a volt Károlyi-palota, befogadóképessége aligha tud majd lépést tartani a gazdagodással. Az új szerzemények legutóbb rendezett kiállítása ismét igen kiterjedt kiegészülésről tanúskodik. Az irányító szempontok, amint azt már a megelőző bemutatások alkalmával megírtuk, körülbelül megegyeznek az Országos Szépművészeti Múzeum vásárlásainak elveivel: általánosan iparkodnék gazdagítani az átlagot. A fővárosi képtár csak egy vonatkozásban specializálja magát: a táblabírókor művészetének részletes összegyűjtésére.
Efelől már a mult alkalommal voltak némi kétségeink. Az igazgató túlságosan mélyre bocsátkozott a színvonalban: Utóvégre is nincsen szükségünk arra, hogy a fővárosi képtárban egy biedermeier szegényház létesüljön jelentéktelen festők műveiből, akik mesteremberek voltak és semmiképpen sem művészek.
Már akkor is olyan színe volt a gyűjtésnek, mintha a képtár legszívesebben Lyka Károly művének épen csak hogy megemlítettjeit gyűjtené. Ezúttal – eltekintve egy pár minden szempontból örvendetes vásárlástól - megvett biedermeier festmények jókora része már nem is szegényházat, hanem a művészet hajléktalanjainak menhelyét juttatja eszünkbe.
Mert hiszen akármennyi esetlen bájosság van is a táblabíróvilág arcképiparának termékeiben és akármennyire az ébredező Pest-Buda falai között játszódott is le, a fővárosi képtárnak már eddig is elég holmija volt termékeiből. Viszont a többi újonnan megszerzett anyag ezúttal választékosabb, mint az eddigi. Lehet, hogy a tisztára karitatív szempontból szerzett művek nem. kerültek a közönség színe elé ami igen helyeselhető. A vásárlások különben művészetünk összes korszakaira kiterjedtek és belékapcsolódtak a mainak életébe is. Az állandó terjeszkedés ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy a Károlyi-palota mennyire alkalmatlan múzeális célokra. Világítási viszonyai éppenséggel nem jók festmények bemutatására. De vajjon remélhetjük-e ma azt, hogy a főváros kitűnő gyűjteménye megfelelő új hajlékot kapjon? Farkas Zoltán |