Színház - Szépanyám

A nagy fergeteg, mely a tizennyolcadik század végen feldúlta Franciaországot, távolság, közlekedési viszonyok, az utazás, a nyomtatott betű, a kimondott szó ellen felállított hatósági tilalomfák ellenére legalább a szélével érintette a messze magyar földet, fölizgatta az aluszékony lelkeket, hullámzásba hozta az álmatag magyar vizeket, életeket forgatott ki szilárdnak hitt helyzetükből, emberi sorsokat, családi életeket zavart meg. Zilahy Lajos új színműve, a Szépanyám erről ad némi szemléltető képet. Egy jámbor vidéki magyar család életét zaklatja fel a kor nagy izgalma.

A családapát, Zedreghy Bálintot, az orvosi és fizikai tudományok professzorát elzavarja hazulról a forgószél, Párisba indul, ott akar lenni az új természettudományok forrásánál, amelyek át fogják alakítani a világ képét s az új eszmék fészkénél, melyek azt ígérik, hogy megváltják az emberiséget a szolgásig megaláztatásából. Ugyanez a nyugtalanság ragadja meg a fiatal Zsényi Pált, a poétát, aki meg valami tilos szervezet tagja lesz és nyiltan hirdeti verseiben az új igéket. Bálint professzor úr megérkezik Párisba, magával ragadja a nagyváros forgataga, megfeledkezik családjáról, három szép gyermekéről, hírt sem ad nekik magáról.

Így indul el, kissé messziről és kissé lassú áradással a dráma, hogy lépésről-lépésre jobban megsűrűsödjön körülötte a levegő s a nagyjából epikai áradásból drámai tempóba váltson át.
Szóval Zilahy, aki színpadi műveiben eddig majd mindig a mai levegőből, a mai élet problématömegéből válogatta ki tárgyait, most visszanézett a tizennyolcadik század végére, százötven év előtti magyar emberek sorsára hívja fel a figyelmet. Az elején a falusi magyar úriház életéről ad néhány vonással odavetett képet, széles udvarával, lótó-futó cselédjeivel, csöndes beszédű vendégeivel. A kép egy búcsú-jelenettel zárul: a professzor nekiindul a nagy útnak s a felesége kendőt lobogtat utána a kapuban.

A feleség, Petronella asszony nem bírja már, utánamegy Párisba urának, aki már három éve nem adott életjelt magáról. S ott olyan embert talál, aki kétségkívül az ö ura és mégis egészen más ember. Hogy és miként változott így meg, arról nem tájékoztat az író, úgy kell átugranunk az évek távolságát, hogy nem tudjuk meg, mi történt közben.

A professzor párisi lakásában Petronella egy francia nőt talál, akivel Bálint úr már jóideje együtt él. Ezt eltávolítani nem nehéz, de annál nehezebb elviselni az érzelmek változását, a rideg fogadtatást a férj részéről. Az otthon derék életű úr most arra is rá vetemedik, hogy megüti feleségét. De jönnek a forradalom pribékjei és letartóztatják a professzort, ellenforradalmi gyanu miatt. Egy jobb érzelmű tisztje a forradalmi direktóriumnak felvilágosítja az asszonyt, hogy férjét tuszul tartják az odahaza börtönbe vetett Zsényi Pál, a költő helyett, mire az asszony indult vissza Budára, meg kell mentenie a hűtlen embert.

Aki ezt a tartalmi összefoglalást idáig elolvasta, az már világosan látja, hogy Zilahy ezúttal a romantika szellemét választotta ki a százötven év előtti levegőből. Új darabjának fő motívumai mind romantikusak s az a cselekmény szövésének módja is. Ez nála nem egészen meglepő, valami romantikus ihletés érzik majd minden írásán, regényein, drámáin egyaránt, bármennyire realista tollal vannak megírva. Ez a romantikus színezés az érintkező pont közte és a magyar írói hagyomány, pontosabban szólva Jókai között s ez egyik fontos tényezője sikerének. A magyar közönség zöme még ma sem tudott végleg kibékülni a realizmussal, még mindig visszasóvárog a romantikába, melynek újabbkori története legszebb lapjait köszönheti.

Idáig hiánytalan tetszéssel kísértük az utat, melyen a szerző vezet, csak egy dolgon bökkentünk meg: hogy fordíthatta ki Bálint professzort Páris ilyen tökéletesen önmagából? Hogy változhatott a derék magyar ember olyan felelőtlen és durva gonosszá? Az első felvonásban olyan képet kaptunk róla, amellyel alig egyeztethető össze ilyen változás. Vagy nem volt olyan derék ember, amilyennek hittük s akkor ezt valahogy jelezni kellett volna, vagy nincs meg alakjában elegendő mértékben a jellem azonossága. Nem lehetetlen, hogy ez felében a mi hibánk. Irodalmunk alapján megszoktuk az ilyen régi magyar uriembereket rokonszenves színben látni, hogy most az érzésünk tiltakozik az ellen az ellenszenves kép ellen, melyet a professzorról kapunk.


Petronella aszon tehát visszamegy Budára, hogy megmentse férjét. Eljut régi ismerőséhez, Bikkessy Dienes kegyelmes úrhoz, aki mint a helytartótanács tagja talán közbenjár érdekében. S itt kapjuk meg a darab legszebb,valóban költői jelenetet és egyúttal itt ismerjük fel Zilahy szerkesztő-művészetének finomságát. Bikkessyvel már találkoztunk az első felvonásban, akkor mindenki csodálkozására minden áron meg akart venni Petronellától értekénél sokkal magasabb áron egy darab szőlőt és a hozzávaló présházat, ebben a jelenetben derül ki, volt neki olyan fontos a présház: fiatalkori szerelemnek szép, szomorú emléke fűződött hozzá.

Még egy szép, nagyon hatásos jelenet következik ezután. Zsényi, a poéta kivégzését várjak a rokonok, jóbarátok. Komor arccal, mozdulatlanul állnak, némán, lehorgasztott fővel - ennek a csaknem egészen néma jelenetnek magával ragadó páthosza van, amely tetőpontra ér a három ágylövéssel, mely a kivégzés megtörténtét jelenti. Petronella mond egy szép, kissé kelleténél hosszabb imát a kivégzettért, de hamar kiderül, hogy a poéta kegyelmet kapott, az úgyúdörrenések egy gonosztevő kivégzését hirdették. Itt kissé kiesünk a páthosz hangulatából, - a poéta megmenekülésének magyarázata túlravaszul van kigondolva.

Hogy végül Bálint professzor mégis csak hazatér és beteg gyermeke mellett kibékül Petronellával, az már magától értetődik; színházban vagyunk, nem is lehet más a dolog vége. Be kell válni a költő szavának, melyet a darab elején szép versbe foglalt: minden mulandóságban marad örök a szépség, szerelem, szeretet.

Zilahynak alighanem ez a Szépanyám a legszebb darabja. Finom, művészettel van benne összekötve kor, kaland, jó értelemben vett érzelmesség, páthosz, halk humor, - az érzelmi élet széles, skálája. Különösen figyelmeztetnünk kell a közönségét az alakok rajzának finom vonalaira, melyek százötven év előtti elefántcsontra festett művészi kéz arcképeire emlékeztetnek.

De a dialógus egyszerű szépségére is, a beszélő szereplők tiszta emberi hangjára. Hogy örömünk teljes legyen, az előadásról is a legjobbat lehet mondanunk. Mindegyik színész kifogástalanul játszik, mintha egymást lelkesítenék úgy dolgoznak, mint egy valódi együttes. A vezető szereplők között elsősorban természetesen Bajor Gizi ragad magával. Szelíd, finom magyar úriasszonyt játszik, teljes bensőséggel.
Vannak erős kitörései is, különösen a párisi jelenetekben, de ilyenkor is érezni, hogy ezeket egy szelíd, tiszta lélekből fakasztotta ki a pillanat izgalma.

Mikor a francia kokottal áll szemben, szinte felmagasodik lényének előkelősége. Timár József, akit hosszadalmas távollét után szíves örömmel üdvözöl mindenki a Nemzeti Színház színpadán, előkelő méltóságot ad Bikkessy szerepének, sokkal több mélységét mutatja meg a kedélynek és címének, mint amennyit a szerep szavai és a helyzetek előírnak. Ők valósággal meggazdagítják és hitelessé teszik az író vízióját.

A professzor szerepében Uray Tivadar végez kitűnő munkát, a feladata nagyon nehéz, de sikerül neki elfogadhatóvá tenni az alakot, enyhíteni ellenszenvességét. A nagyszámú kisebb szereplők mindegyike megérdemelné a külön méltatást, ha elegendő terünk volna rá. Az előadás hibátlan stílusáért, az összjátszás tökéletességéért Major Tamást, a rendezőt illeti minden dicséret. Ilyen jó rendezés ritkaság színpadunkon.