„Doni kozák-kórusok nyomában a Don partján és Európa világszínpadjain...

A doni kozákok nemzetközileg is ismert földjét békében sem a nyugalom és a polgári mozdulatlanság tartja életben, hanem a harci erények hétköznapi lobogása únosúntalan megszikráztatja a maga kis édes-bús vitézségét. A legnagyobb orosz regények is a világ színe elé vitték ezt az, úgy látszik, kimeríthetetlen témát, - hiszen Gogoltól, Tolsztojtól kezdve a legmodernebb Szologubig feledhetetlen megjelenítő erővel állítottak a történelemnek és az emberiségnek emberi változatokban olyannyira gazdag színpadára.

A mostani nagy világháború éppen azokon a tájakon veti leghevesebb hullámait, amelyeken évszázadok és évezredek homályában ilyenné alakultak a kozákok, mint amilyenek most is, vagy a cári világbirodalom idején voltak. Ez a lobogós harci kedély alapvető ellentéte annak az általános és parttalan szomorúságnak és elmélkedő kedélynek, amellyel a nagyorosz népet jellemezni lehet és szokás. Az imádkozó földesúri jobbágyvilágtól összemérhetetlen lelki távolság választja el a Don-menti kozákokat és ebben nem utolsó sorban vérségi összetételüknek van a legnagyobb szerepe.

A kozákok történelmi előállása és kifejlődése világos és könnyen áttekinthető párhuzammal magyarázható: valahogy a magyar hajdúkhoz vethetjük hozzá egész emberi alaptermészetüket! Erre a megállapításra történelmi kialakulásuk ismerete visz bennünket, - ugyanis a hajdúkba nagyon sok idegen elem olvadt be, a kozákok ereibe azonban még több heves vér folyt a török-tatár vérkeveredés miatt. Ennek tulajdonítható szertelen támadókedvük, le nem csituló hősieskedésük és vakmerőségük. Függetlenségi tudatukat minden módon igyekeztek megőrizni s komoly harci teljesítményeikkel adták a cári Oroszország urainak tudtul, hogy vannak és nem engednek maguknak parancsolni.

A népszerűség titka

A cári udvar mindig igyekezett őket is igába hajtani és ha erre már nem volt megfelelő mód a fegyverek összemérése, - hát felfigyelt rájuk az udvar magas előkelősége. Szívesen hívtak maguk közé doni kozákokat, - először már azért is, hogy a mérhetetlenül szertartásos cári etikettel időnként megtörje és frissebb levegővel töltse meg az ő hevesebb fellépésük és ősibb, emberibb közvetlenségük, másrészt, hogy csodálatos táncaikban gyönyörködhessenek.

Táncaik - társas formákban éppúgy, mint magánszámokban, - az orosz néplélek páratlanul egyéni, dús fantáziára valló megnyilatkozásai. Meg is hódították hát csakhamar a magas udvart, és így történt aztán, hogy tánccsoportok alakultak a doni kozákokból, s egész sor európai útnak indultak neki az ismeretlen és meglepetésekre igen hajlamos nyugati országok színpadára.

A hős férfi otthon – méhész

Az elsenyvedt és sok tekintetben elasszonyosodott európai világ szemében sikerük titka elsősorban férfiasságuk telítettségében rejlett. Ez a tömény erő, ez a párjanincs bátorság és szemfényvesztő vakmerőség, a fizikai bátorság párosulva a legtartalmasabb férfiassággal, - minden európai nőt elbájolt és megragadott. A Don mentén ez természetes életfeltétel, - mert hiszen a kozák-lányok ahhoz a férfihoz mennek légszívesebben hozzá, aki a legtöbb sebbel tér haza a csetepatéból is, hát még a komoly háborúból.

Amennyire harcos természetek a háborúban és a legkisebb „orosz piripócsi” összezördülésben, - annál, meglepőbb, hogy ha egyszer nem háborúznak, hanem csendes és megszokott paraszti foglalkozásaikat folytatják, akkor meg éppen a béke, nyugalom, szorgalom és megindultság legszebb természetével intézik méheik életét. Erre pedig a legbensőségesebb meghatottság szükséges, a természet ősi bájának felkutatása és a legharmonikusabb dolgozó állatok felnevelése: a gondos méhtenyésztés.

És annál mesébeillőbb költőiséggel történik náluk, mert méhkaptárnak az erdők odvas fáit használják fel. Igy a méhek is megmaradnak a természet ősi közelségében, annak minden előnyét felhasználhatják mézgyűjtés közben, hiszen a virágokért nem is kell nagy repülő-kirándulásokat megtenniök, - de a kozákok is ápolhatják és fejleszthetik erdei méhészkedésük közepette magukban az örökemberi szelídséget, a jókedélyt és az indulatmentes derűt. Tiszteletben is tartják egymás „méhkasait”, mert aki kereszttel vagy neve kezdőbetűivel megjelöli a méhlakásokat, - azt már örök tulajdonába vette, senki azt tőle el nem orozhatja...

Vajjon mi lesz a sorsa azoknak a kozákméhecskéknek, amelyeket egy-egy bombatalálat kiszór erdei odvaikból….