Ingujjban?

Budai söröző kedves kertjében, a szomszéd boxban, arról folyik a vita, hogy illik- e ingujjban mutatkozni nyilvánosan, igen -e vagy nem?

Valaki panaszolja, hogy egy nagyszálló kávéházi teraszán a „házi szabályok” értelmében, a főpincér, felvetette vele a kabátot.

Elég bágyadtan- és ingujjban- hallgatom a vitát. Voltaképpen ábrándozásomból zökkentettek ki. Előttem egy korsó sör s mintegy lelki szemeim előtt régi délelőtti sörözések hangulata, a ráérős békében, a ráérős kisvárosban, ahol az „Aranybárány” friss csapolása bizonyos mindennap ismétlődő pátriárkális szertartás volt.

Egy- egy ilyen félóra ezeket a régi délelőttöket idézi s a nyári koraestéket, mikor „az urak” tempósan ballagtak ki az állomásra nézni a vonatot… A vonatot, mely Nagyszebenből jött és Brassónak tartott vagy megállott néhány percre itt, a kis állomáson. A resti kertjéből nézték az urak a vonatot s volt ebben valami furcsa édesbus báj, a vonat jelentette a kalandot, a távoli világokat, s nyugtalanságokat…

A vadszőlős kertecske, a zöld zsaluk, a szappanvirággal szegélyezett „száletli”, a korsó sör a nyugalmat, az állandóságot, a csendes békét.

Kizökkentettek a szomszéd boxbeliek. Ingujjban vagy kabátban? Történjék bármi, minden nyáron felvetődik ez a probléma”, de hogy még ezen a nyáron is kísért, azt nem gondoltam volna.

Szeretnék átszólni a szomszédoknak s elmondani nekik mindezt. De nem, hagyjuk, felejtsük el. S igyekszem visszatalálni a szétzavart hangulatba, a vadszőlős, szappanvirágos száletli alá… csend, nyugalom … egy korsó sör…