Egy szőke táncosnőt gyanusítanak a belvárosi rablógyilkosság elkövetésével

Vasárnap délben szenzációs fordulat állott be a belvárosi rablógyilkosság nyomozásában. A detektívek egy Ria keresztnevű volt táncosnőt keresnek, aki a gyilkosság óta eltűnt a lakásáról és komoly gyanuja a rendőrségnek, hogy a 20 esztendős, feltűnően szép szőke nőnek köze van a bűncselekményhez.

A rendőrség ujabb helyszíni szemlét tartott tegnap délután Schrank Béla likőrgyáros lakásán. Ezen az ujabb helyszíni szemlén ismét több nőnek a fényképe került elő. Megtalálták a szép szőke volt táncosnő fényképét is, Ria nevén szerepelt ez a nő, aki különben elvált asszony és tudják róla, hogy szoros összeköttetésben áll az alvilággal.

Az elegáns, szép nő férje is bűnöző, jelenleg is a fogház lakója.

Az idős gyáros halálosan szerette ezt az asszonyt, aki nagyon is tudott bánni vele. Schrank Béla megtiltotta Riának, hogy fellépjen a lokálban, lakást vett neki és ő gondoskodott anyagi dolgairól is. Állandóan együtt mutatkoztak és a Belvárosi kávéházban és az Erzsébet királyné szálló éttermében a pincérek előtt ugy szerepelt a nő, mint a likőrgyáros muzsája.

Verseket is irt hozzá és Schrank idős kora ellenére, állandóan a Belvárosi kávéház grilljében és más mulatóhelyeken együtt táncolt a nővel.

A volt táncosnő a mult szombat óta nem jelentkezett a lakásán és azóta nem látták sehol a fővárosban. Ez a körülmény minden esetre még jobban felkelti a rendőrség gyanuját. Az a feltevés alakult ki a nyomozást vezető rendőrtisztek körében, hogy esetleg Ria, vagy valamelyik alvilági barátja követte el a rablógyilkosságot.


Lehetséges az is, hogy ő csak a tippet adta valakinek a bűncselekmény elkövetésére. Ria annyira bizalmában volt a likőrgyárosnak, hogy tudta a csengő- jelszót is és bármikor bebocsátást nyert a lakásba. A volt táncosnő szombaton délelőtt a gyilkosság előtti órákban még együtt volt az Erzsébet királyné szálloda étteremben az idős gyárossal. A pincérek a fényképben, amelyet a detektívek magukkal vittek, határozottan felismerték a likőrgyáros fiatal barátnőjét.

A rendőrség most az egész országban keresi az eltűnt volt táncosnőt, mert igen sokat várnak az ő kihallgatásától és lehetséges, hogy megoldja a rejtélyes bűncselekményt is Ria elkerülése.

Vasárnap délelőtt azok a detektívek jelentkeztek a főkapitányságon, akik Nagyváradra utaztak. Ott nyaral jelenleg az az elvált asszony husz éves fiával, aki ugyancsak szorosabb ismeretségben állott a gyárossal.

Ez az asszony, akit mint unokanővérét szerepeltetett Schrank Béla, komoly szerelme volt az idős férfinek. Ugy volt, hogy elveszi feleségül, de a fiu ellenezte a házasságot és ezen hiusult meg a dolog. A rendőrség igen sokat várt az elvált asszony és fia kihallgatásától.

A Nagyváradra utazott detektivek jelentése szerint az asszony és fia teljesen tisztázták a szerepüket.
Vasárnap különben a szőke nők napja volt a főkapitányság bűnügyi osztályán. Schrank Béla csak a kékszemű nőket szerette, a barna nők soha nem érdekelték.
Tizenkét szőke nőismerősét hallgatták ki a rendőrtisztek és a detektívek,
köztük Nellyt is, akit már napok óta kerestek. Ezek a nők teljes alibit igazoltak, semmi közük nincs a gyilkossághoz.

Schrank Béla holttestét vasárnap délután három órakor temették el a rákoskereszturi temetőben. Végrendelete szerint felesége kriptájában helyezték örök nyugalomra.

A temetésen detektívek is megjelentek és több gyanus alakot állítottak elő a főkapitányságra, akiknek a kihallgatása lapzártakor még folyik.