Sziriusz mester és a boxvilágbajnok Moreyon is bekapcsolódott a Schrank - gyilkosság nyomozásába

Schrank Béla likőrgyáros gyilkossági ügyében az elmult héten ujabb fordulat állott be. Érdekes bejelentés érkezeti a főkapitányságra, az egyik Sziriusz mestertől, polgári nevén Varga Lászlótól, a másik a néger boxvilágbajnoktól, Moreyontól.

Sziriusz mester elmondta Zilahy János rendőrkapitány előtt, hogy végigálmodta Schrank Béla életének utolsó délutánját, amikor egy 35 év körüli szőke nő volt az idős likőrgyáros lakásán, hogy véglegesen szakítson barátjával. A szóváltás hevében a nő felkapta az asztalon fekvő papírvágó ollót és több szurással megölte Schrank Bélát. A lakásból hiányzó holmikat csak azért vitte magával, hogy a rendőrséget félrevezesse.

Közölte Sziriusz mester a nő keresztnevét is. Ilyen nevű nőt eddig is keresett a rendőrség, de még nem akadtak nyomára. Kézrekerítésére most a bejelentés alapján ujabb erélyes nyomozás indult.

Ennél is érdekesebb a boxfenomén Moreyon közlése, aki bejelentette, hogy egy szőke, külföldi származásu artistanő a likőrgyáros meggyilkolása után gyanus kijelentéseket tett. Az artistanő valahol a fővárosban bujkál a rendőrség elől. Előállítása azonban rövidesen megtörténik és lehetséges, hogy az ő személyében megtalálják a régóta keresett tettest, mert eddig hiába tartott a rendőrség 300 bejelentés alapján 250 kihallgatást és 20 házkutatást.