Egy "deli" aranyifju tündöklése és bukása

A közelmultban leleplezett nagylábon élő aranyifjak sora most ismét szaporodott eggyel: László Deli 30 éves fiatalemberrel, akinek csalás és sikkasztás miatt gyűlt meg a baja a rendőrséggel.

László Deli, csáktornyai ügyvéd fia, Budapestre költözött és itt igen jó társaságokban forgolódott. Eleinte az édesapja támogatásából élt, később azonban büszkén közölte barátaival, hogy vállalkozásba kezdett: A Perczel Mór- utca 4. szám alatt "Hungária Épitőanyag Kereskedelmi és Fuvarozási Vállalat"címmel céget alapított. László Deli később, egy váciutcai textilüzletben is érdekeltséget vállalt. A fiatal üzletember azonban tovább nyujtózkodott, mint ameddig a takarója ért, az üzlet bevételei nem fedezték a kiadásokat.

A hiányokat valahonnan elő kellett teremteni és ekkor László Deli nem létező építési anyagokra, leginkább nehezen beszerezhető téglára vett fel rendeléseket.

Egy fővárosi építész 6. 000 pengő előleget folyósított neki téglára, de amikor a szállítmány sokáig késett, visszakövetelte a pénzét. Az élelmes ifju visszaadta a 6.000 pengőt abból a 8. 500 pengőből, amit egy másik építésztől vett fel, ugyancsak téglára.

Természetesen ezt a megrendelést sem tudta szállítani, ennek az építésznek is visszafizette a 8. 500 pengőt, előbb azonban egy harmadiktól 26.000 pengőt vett fel.
Tovább már nem tudta űzni ezt a szokatlan pénzügyi manipulációt, harmadik üzletfelénél rajtaveszett és a rendőrségre került.