Új közlekedési beruházások a fővárosnál

Közlekedési vonatkozásban gazdag építő programot dolgozott ki a főváros.
A ceglédi vasútvonal Kerepesi-úttól északra fekvő szakaszán nagyszabású építő munka folyik. Ezen a pályaszakaszon négy híd már régebben elkészült, úgyhogy már csak a Thököly-úti híd munkálatai vannak hátra. Valószínűleg még áprilisban fel lehet emelni az egész pályaszakaszt. Az Árpád-híd építési munkálatai az eredetileg megállapított munkatervhez képest lassabban haladnak, de elkészült az óbudai hídfeljáró támfala. Dolgoznak a margitszigeti hídfeljárón is.

A Szent István körút járómű és gyalogosforgalmának irányítására
a Visegrádi-utcától kezdődően a Hollán-utcáig valamennyi keresztező és csatlakozó utcánál jelzőlámpát építettek, amelyeket önműködő központi irányítással láttak el. Az új szerkezet lehetővé teszi, hogy a járóművek a Szent István körúton végighaladhassanak anélkül, hogy forgalmi zavarok csökkentenék a sebességüket.

Az elmult félévben befejezték a gyorsvasút vonalán a talajkutató fúrásokat.

Ugyanezen a vonalon talajvízszint megfigyelő kutakat létesítenek. Ezeknek a révén megállapítják a talajvíz-mozgás jelenségeit.

A BSzKRT ötéves beruházó programjának a keretében befejezték
a joggal és sok oldalról kifogásolt Váci-úti vágány középrehelyezési munkálatokat és elkészült a Horthy Miklós-körtéren a felvételi épület. Az ötéves munkaprogram keretében megrendelt járművek közül a mult hónapban öt új négytengelyes motorkocsit, 11 új kéttengelyes motorkocsit és 1 telepüzemre is alkalmas új mozdonyt helyeztek üzembe. Öt autóbuszt sinautóbusszá alakítottak át és forgalomba helyeztek két új személyszállításra alkalmas HÉV-mozdonyt.