1. ELSÜLYEDT JÖVŐ
A lázat, vágyat ki idézi fel?
A birodalmat! Víz alatt borong.
Ki hallja azt a szebb hont ott alant?
Csak harangjának hangja kong.
A félrevert és elsülyedt harang.
„Gályák” és micsoda „ékes hajók”
úsztak el egykor, - vágy volt, nem egyéb?
De nem feledi a szív-sohasem,
mi volt az ifjú messzeség,
holnapok, egy szűzi napkeleten!
Támadj, merülj fel, elsülyedt haza,
legszebb, mi felé útra tört magyar!
Verecke után legtágabb mező,
zászlaival, lányaival
új rend ezerévét tündökölő –
Csak a harang szól, a hang, csak a hang,
hab csöngve ahányszor habra omol,
örök temetés zeng a víz felett,
s a mult mély országaiból.
Mert, ami volt, örökre elveszett.
2. MAGÁNYOS ANGYAL
Az évek között egy rejtekező
angyal kiáltja nagy szavát.
Nem az egek angyala ő.
Semmiből őmaga gyúrta magát.
Im a mocsárra tévedt katona,
ki köd hátán üget ide.
Csaták fejetlen harcosa,
számkivetett fajták jobb-nincs hite.
Vadóc, dobáló szellem, amilyet
népeinek Ázsia szül.
Egykor emberként élhetett,
azért pusztult el embertelenül.
Fáról varjúként fára ilyenek
követnek dúlt-vert csapatot.
Szavára hull a csüggeteg,
elhull mind a szíve-nyomorodott.
Diadalát és ujjongó dühét
a sátán kiáltja vele?
Vagy mit akar még ez a nép,
kinek bezárult pokla és ege?
Kiált az angyal s harag s szeretet
emeli szívét és kezét
s szégyen, hogy egyebet nem tehetett,
csak azt, hogy odadobja életét.
Illyés Gyula
