Lyka Károly hetvenötéves

Január negyedikén volt hetvenöt éve annak, hogy Lyka Károly megszületett, ünneplése egy törődött testű, de lelkében fiatal írót vett körül, aki több mint félszázad óta kíséri éber figyelemmel a művészet, de különösen a mi művészetünk életét.
Lyka festőnek indult, de amikor rájött arra, hogy szóval jobban fest, mint ecsettel, tollal szolgálta tovább a magyar művészetet. Harcolt, tanított és vezetett. Harcolt művészetünk ujjáalakítóiért, küzdött akadályozói ellen, tanította az ifjúságot, vezette írótársait és a közönséget. Hatása mindhárom irányban nagy volt, művészetünk helyes megítélésében szerepe döntő.
Írásai mintaképei a tárgyból kiinduló hozzáértésnek, a gondolkodás kristályos világosságának, a kevéssel sokat mondás művészetének. Műveinek értékességében az évek nem okoztak változást. A régiek nem avultak el, az újabbak nem voltak fáradtabbak a régieknél. De fontos az is, hogy nem kellett revideálnia meggyőződéseit, mert találók voltak, hiszen mindig meghökkentő biztossággal ismerte fel az alkotóerőt. Nem teorémák vezették, hanem eleven művészetérzése. Így volt lehetséges, hogy a régiek művészetének méltatója a nagybányaiakért lelkesédjék s hogy az impresszionizmus elapadása után meglássa legújabb művészetünkben is a jelentőst. Egyrészt mély emberiesség, másrészt csalhatatlan formaérzék megnyilvánulása volt ez. Lyka az örök emberit mindig élvezni tudta bármely kor, bármely egyéniség igaz művészetének köntösébe öltözötten.