Ujra szabályozták a templomok légoltalmát

A hercegprímás most közölte a honvédelmi miniszter rendeletét a templomok légoltalmának ujabb szabályozása tárgyában. Ezentul a templomok a III. légoltalmi csoportba tartoznak, a miniszter különleges rendelkezéseket léptet életbe.

A templomban tartózkodók részére óvóhelyeket létesíteni általában nem kell.

Természetesen ennek következményeképpen a légvédelmi készültség idejé a templomok tömegforgalmát a közelben rendelkezésre álló óvóhelyekhez mérten korlátozni fogják, illetőleg be fogják szüntetni. Az egyházközség erre alkalmas tagjaiból meg kell szervezni a riasztóügyeleti, rendfenntartó és mentőszolgálatot.

Riasztás esetén az istentiszteleten résztvevőkkel ezt előirt szöveg szerint kell közölni.

Ez a szöveg a következő: „ Légvédelmi riadó van. Mindenki őrizze meg nyugalmát és a kijelölt rendfenntartó közegek irányítása mellett hagyja el a templomot s azon kívül keressen menedéket.
Aki akar, továbbra is a templomban maradhat. Ne tolongjanak, nyugodtan hagyjuk el a templomot.”

A hercegprímás közölte a lelkészekkel, hogy amennyiben a riasztás szentmise, vagy egyéb ájtatosság közben történik, a papság a funkciót mindaddig folytassa, míg a hívők a templomot el nem hagyják