A lapp a legkisebb emberfajta a világon

A háború minden emberből hovatovább földrajztudóst képez, s az apák úgyszólván nagyobb érdeklődéssel böngészik az atlaszokat, mint az éppen iskolába járó fiacskáik. Van Észak-Európának egy mostohagyermeke, a lapp, amely alig közelíthető meg rendes civilizált országutakon. A Szahara a Lapp-földhöz képest rendes, civilizált országnak tetszik, hiszen a homokpusztákon is át-átvisz itt-ott egy-egy hosszú-hosszú autóút.

Norvégia kicsiny északi sarkában, a lappok területén „szekér legyen a lábán” az a jármű, amelyik mozogni tud. Éppen ezért kirándulók helyett sokkal inkább tudósok forognak erre, azok közül is inkább a néprajzosok, mert éppen ők találnak itt saját szakmájuk számára a legtöbb ismeretlen népszokást, olyan primitív fokon, amely minden tudósi képzeletet felülmúl. Az etnográfus tehát szöges bakancsot húz, tarisznyát lódít a vállára, s az utak zökkenőjét vállalva, igyekszik a húszezer pásztorkodó, iramszarvast őrző lappok világába.

E furcsa nép között már a földművelés is olyan magas és civilizált életformának hat, hogy aki ekeszarvát fog a kezébe, az már igazi polgárnak számit. Polgárság fogalmán itt elsősorban a civilizációt értjük: hiszen igen sok gazdag lapp kezdetlegesebb körülmények között él, mint egy magyar falusi napszámos. Sokszor megesik, hogy a kétezer állatból álló nyáj tulajdonosa megdöbbentően igénytelen ruházatot hord, olyat, amilyet a magyar paraszt legalja is szégyelne magára venni.

Ez a kétezer rénszarvas többet ér, mint a mai magyar pengőből ötszázezer, mégis olyan rongyos gúnyát hord, hogy a magyar falvakban még az utolsó vályogvető cigány sem venné fel szívesen. Ennek azonban a lapp táj szigorú szegénysége miatt meg is érthető az oka, hiszen a jómódú lapp gazdának is mindegy, hogy a süvítő északi szelek és a kéményen is behulló hó milyen ruhát tesz rajta tönkre.

A lapp nép nagyon szelíd természetű és rendkívül érzelmes, rendkívül hálálkodó, - a legkisebb jótéteményért is egészen meghatódik; egy cigarettáért olyan hálás, mint hogy ha élete legnagyobb élménye volna a rágyujtás. A lappok norvég állami fennhatóság norvég nép nagyon sok gondot fordít régi szokásainak lerögzítésére: de természetesen csak az etnográfia számára rögzítik le ezeket a primitív népszokásokat, mert az állam által kinevezett tanítók annál többet elkövetnek, hogy a kezdetleges életformákról leszokjék a nép.

A lapp körül-belül a legkisebb emberfajta a világon; nem valami impozáns a testi megjelenésük, de annál inkább tudnak az állatvilággal bánni. Az állatok körül régi vallásos legendák élnek még ma is közöttük, hisz életük alapeleme éppen a pásztorkodás. A természet körülményeit az állatőrzés minden esetében megfigyelik, következtetni tudnak az időjárás fordulataira, hőmérséklet és világosság váltakozásai szerint, ismerik a szelek vonulását, súlyát és erősségét.

Különösen nyáron rengeteget mozognak az állatok legeltetése miatt. Különösen az iramszarvast szeretik nagyon, ez az ő egész életük értelme, s az iramszarvas bőréből készítik összes ruházatukat is. Hálásak is ezeknek a rendkívül szeretetreméltó és roppant szelíd, jóindulatú állatoknak: úgyszólván beszélni tudnak a nyelvükön, parancsaikat és kívánságaikat félhangokkal, szájcsücsörítésekkel, füttytöredékekkel adják tudtukra, és a rénszarvas páratlanul éles hallással, finom fülidegekkel meg is ért minden legkisebb parancstöredéket is. Hogy a kapcsolat köztük ilyen bizalmas, bensőséges és tartós, már abból is következik, hogy bundájuk, prémjük, nadrágjuk, kesztyűjük, cipőjük és harisnyájuk mind-mind szarvasbőrből készül és nem is lehet jobb, előnyösebb északsarkibb ruhatárat elkészíteni, mint az ebből készíthető, páratlanul gazdag öltözeteket.

A szarvasprém előnye a puhasága és képtelen könnyűsége. Hogy mennyire melegít, arra legjobb bizonyíték, hogy a lapp 40-fokos hidegben is nyugodtan ledől a szabad ég alatt a hóra és bántatlan nyugalommal alussza végig az éjtszakát, nagyobb nyugalommal, mint hogyha afféle középeurópai párnázott, puha ágyban, paplan alatt aludnék. A 40 fokos hideg sem hat rájuk, még kisujjuk körme sem érzi meg a feneketlen éjtszakai hidegséget. A gondatlan lefekvésnek, a havon való pihenésnek egyszerű magyarázata az, hogy nemcsak bundájuk puha, hanem a legfinomabb dunnalúd pehellyel megtöltött sapkájuk is felveszi a versenyt minden finom alvópárnával.

A lappok akkor örülnek legjobban, ha vége a sötét évszaknak és az északsarki nap gyönyörű, ragyogóan sugárzó fényével újra, naponta találkozhatnak. A napsugárban való gyönyörködésük olyan páratlan és sokszor olyan féktelen örvendezésre ad okot, aminőt csak a féléves sötétség tud megmagyarázni. Az európai ember persze nehezen érti meg ezt a túláradó örömet. Igen, egy nép sem olyan szerelmes a napfénybe, mint a tőzegkunyhók csodálatos népe: a lappok.

E. J.