„Uraim, most meg fogják látni, hogy nem látnak semmit” - mondotta a szórakozott professzor egyik előadásán. Tulajdonképpen igaza volt, mert sok minden van, amit fizikailag nem látunk s mégis azt mondjuk, hogy látjuk. Mint a továbbiakban „látni fogjuk”, az ember ezzel a képletes kifejezéssel vigasztalja magát, amiért a színskála legnagyobb részét nem képes szemével érzékelni.

Sok láthatatlant látunk így. Látjuk a lángész lobogását a „látod-látod” - mondjuk egymásnak akkor is, amikor nincs mit látnunk. Igyekszünk egymást jobb belátásra bírni és a dolgok lényegébe látni. Örülünk, ha valamiben jó üzletet látunk és ha sikerült a problémát megvilágítanunk - láthatatlan fénnyel. Barátainkat meglátogatjuk s ha valamit megértünk: fölmegy a gyertya és világosság gyúl az agyunkban. Ha pedig ármánykodnak ellenünk, igyekszünk átlátni a szitán, hogy elláthassuk a cselszövő baját.

A láthatatlan Nap

Miért megyünk napozni? Nem a látható sugarakra van szükségünk, hanem azokra, amelyeket nem látunk: a Nap izzó tömegéből jövő ibolyántúli sugarakra. S ugyanezért kvarcoltatjuk is magunkat. A láthatatlan Nap kell nekünk. A Nap legértékesebb sugarait nem látjuk, csak azt a hatását, hogy négerré sülünk, s minél feketébbek leszünk, annál jobban látjuk (noha éppen azáltal, hogy sötétebb a bőrünk, kevesebb fény verődik vissza róla.) Az ultraibolya-sugarak iránt a fotografáló lemez igen érzékeny. Ily módon lehet sötétben is fotografálni.

A „legforróbb színek” szintén láthatatlanok

Beszélünk halk vagy kiabáló színekről, noha nem tapinthatjuk azokat. Vagy hideg és meleg színekről, itt azonban már egy kissé igazunk van ... Miért tartjuk a vöröset a legmelegebbnek s az ibolyát a leghidegebbnek? A fizika megadja a választ. Valószínű, hogy egészen gyengén bár, de érezzük a színek hőhatását is. Érzékeny hőmérővel ez már a sárga színben is kimutatható, annál inkább a vörösben s aztán egyre forróbb színek következnek, amelyeket azonban már nem látunk, de le lehet fényképezni azokat is. Így fényképeztek már sötétben meleg kályhát, meleg vasalót stb.

Nem látjuk meg a nagyon gyors és nagyon lassú folyamatot sem. A kilőtt puskagolyót, a forgó légcsavart vagy a növények növekedését. Itt is a fényképezés segít a nagyon rövid, illetve nagyon hosszú időközökben készült képek soroztával.

Az elvakított fényképezőlemez

Régi probléma volt, hogyan lehetne a már egyszer exponált fényképezőlemezt még előhívás előtt érzéketlenné tenni a fény iránt. Ez is sikerült megfelelő festőanyagokkal. További változatok, ha a lemez csak bizonyos fajta fény iránt érzékeny. Ibolyántúli sugarakra reagáló lemezekre lehet nappal is éjtszakai hatású, holdvilágszerű megvilágítási felvételeket készíteni. Hasonló értelme van a különböző színszűrők alkalmazásának is (például az ég és a felhők fényképezésénél). Kevesebbet, de jobban lát így a gép.

Túlsokat látni sem jó. Boldogok, akik lelki színszűrőjükön át mindent rózsaszínben látnak. Éppígy vannak, akik feketében látják a világot. S mi lenne, ha egyáltalán nem éreznénk színeket, csak feketét, meg fehéret? Vajjon lehetne-e a lélekben vígság, melegség s annyi tarka szín? Bizonyára nem. Szemünkön át jut lelkünkbe a színek pompája.

A láthatatlan ember

A láthatatlan fények sokkal csodálatosabbak, mint a láthatók. (A legnagyobb csodák mindig láthatatlanok!) Az ibolyántúli fény megváltoztatja a gázok elektromos tulajdonságait, a fémek negatív elektromos töltését pozitívvá, gázokat elektromos vezetőkké tehet. A fotocella, amely ezeken a határokon alapszik, ma már igen széleskörű alkalmazást nyer. (Iparban: termékek számlálása, szivarok, papirosok szín szerinti osztályozása, fényerősség-mérés és szabályozás, versenyek, időmérés, betörés elleni védelem, tűzoltás, távolbalátás stb.)

Ezekután nézzünk magunkba s kérdezzük meg: jó volna-e, ha valóban látnók mindazt, amit nem látunk? Nem volna sötétség, hiszen a levegőben mindig van valamiféle fény. Látnánk sötétben is mindazt, titokzatos holdfény-színekben vagy mély forróságokban s látnók a tárgyakon az összes foltokat, a folttisztítók nem győznék a munkát. Nappal szinte elvakulnánk a sok fénytől. S ha látnók egymás lelkét is: egy-egy ember az anyagi és szellemi világ káprázatos tarkaságában jelennék meg. Mindez több volna, mint amit az ember elbír, nem is említve azt, hogy a városok elsötétítésének is alig volna értelme, hiszen az ellenséges repülök úgyis látnának mindent.

Ne akarjunk túlsókat látni! „A látnivágyó Napba nem tekint” - mondja a költő. Jó is, hogy nem látunk mindig mindent. A legcsodálatosabb dolgokat csak közvetve látjuk s a legláthatatlanabb, a legnagyobb csoda - maga az ember. Húsz éve ismerhetsz valakit anélkül, hogy valódi lényét láthatnád. Bizonyára jobb is így...

óhidi Légmán Lóránt