Az orvos és a masszőr nyilatkozik a női egészségről és szépségről
Ötven évvel ezelőtt a molett, gödröcskés arcu nő volt a szépségideál. Ez még nem lett volna baj, de a divat megkövetelte azt, hogy a nő egyben darázsdereku legyen és minél apróbb legyen a lába. Ezt pedig a nő nem érhette el másképpen, minthogy fűzőbe szorította a derekát és szinte a lábánál is kisebb cipőt viselt.
A divatot Budapesten már akkor is színésznők diktálták és Küry Klára egyik premierje után Rottenbiller Ödön dr. az ismert orvos és esztétikus orvosi és esztétikai szempontból szomoruan panaszkodott a divat káros tultengései ellen. Egyik cikkében a következőket írta:
Az egészséges, művészileg is szép karcsuság feltétele, hogy a törzs, a mellkast képező bordaívek legkeskenyebb pontjától kezdve fel és lefelé megtörés nélküli szép hullámvonalat adjon, mely vonal tetszetősen, harmóniásan kell, hogy összeolvadjon a keblek és medencedomborulat lágyformáival. A polgári életben sajnosan más felfogás járja. Főleg az öv átmérője hangadó. A 60 centiméteres már szép, míg az 50-es bőség egyszerűen mesés! Hiába mutatnak rá az orvosok a fűző okozta betegségekre.
A barázdás száj, a gyomorsüllyedés, a sápkór, a kínzó vándorvese, szív és tüdőbetegségek könnyen érhetők el eme életfontos szervek káros, hosszantartó összeszorításából, s az ezzel járó megváltozott, rossz irányba terelt vérkeringésből magyarázható. De mindezektől eltekintve ez a fűző utján elért „szépítés” hazudik, mert a tapasztaltabb művészi és szakértői szem a ruhákon keresztül is megismeri a kierőszakolt, természetellenes karcsuságot és megleli az elbujtatott testi hibákat.
A tulzott fűzés legelső tünete a köldöktájon mutatkozó barázda, mely a törzset két egymástól különálló részre osztja, és a has konturjait kelleténél jobban kifejezésre juttatja, mely idővel azután a természetes reliefet tönkreteszi s az izmok ellazulásához vezet. Másrészt a keblek is hozzászoknak a folytonos támasztékhoz, elvesztik természetadta rugalmasságukat és a legszebb formák is tönkremennek. S ilyen állapotban, hogy álljon aztán ez a megrontott szervezet, ez a leromlott, természetadta szépségéből kivetkőztetett női test az anyaság szolgálatába.
Az elnyomorított női lábakhoz is volt Rottenbiller dr.- nak néhány zokszava. Ezt mondja erről:
A művészek, kik sok női végtagot festenek, panaszkodnak, hogy mennyire ritka a szép női láb. Főleg a nagyujj kifelé való fordulása, s a lábujjak természetellenes, karomszerű zsugorodása a feltűnő. Nyilván a helytelen állásba kényszeretett elhelyezkedés következménye, a túlhajtott hegyesorru cipő, magas sarkok leejtős állása révén.
Ezekután nem érdektelen, ha meghallgattunk egy mai nőorvost és egy masszőrt, ők vannak hivatva arra, hogy mai nők egészségéről és szépségéről beszéljenek. Az orvos így nyilatkozik:
-Az utolsó 50 év alatt a nő- divatból, vagy okosságból, ne keressük- eldobta a fűzőt és ezzel megszabadult az egészségét és szépségét legjobban veszélyeztető átoktól. A mai fűző már voltaképpen nem is fűző és nagyobb zavart nem csinál a vérkeringésben. Ennek pedig legörvendetesebb következménye az lett, hogy a nő egészségesebb lett és könnyebben kevesebb fájdalommal szül. A fejlődést azonban sokáig veszélyeztette az, hogy a nő minél „fiúsabb” akart lenni és ezt fogyókúrával vélte elérni. Ennek a szörnyű divatnak gátat vetett a háború. Mondjuk meg úgy, ahogy van: divat lett enni és ma már fogyókúrás nő nincsen. Igy aztán el lehet mondani azt is, hogy a nő a háboru alatt egészségesebb és szebb lett, az orvos az egészségnek örül, az esztétikus pedig a szépségnek.
Ezeket mondja az orvos, a masszőr pedig hozzáteszi:
- Annyi bizonyos, hogy a hölgyek az utolsó években ruganyosabbak lettek és lábfejük is kifogástalanabb. Ezelőtt majdnem minden divatos dámának elvoltak a lábujjai nyomorítva és bizony tele voltak tyukszemmel. Mióta divatbajött a harisnyátlan láb és a körömcipő, a hölgyek nem arra vigyáznak, hogy a lábuk kicsit mutasson, hanem inkább arra, hogy az kifogástalanabb legyen.
Megnyugvással állapíthatjuk meg tehát, hogy a női nem egészségesebb és szebb lett.
