A pápa elitélte az angolszászok hadviselését

Róma, junius 4.
A Wilhelmstrasse szóvivőjének nézete szerint alig képzelhető el az angol-amerikai hadviselés élesebb elitéslése, mint amilyen a pápa rádibeszéde volt. Mindenki nagyon jól tudja, ki pusztitotta el Cassinót, ki bombázta Rómát és pusztitott el igen sok kolostort, székesegyházat és templomot.

Német megitélés szerint különös figyelmet érdemel a pápa ama kijelentése, hogy az, aki Rómára emeli kezét, annak Isten és emberek előtt mint anyagyilkosnak kell felelnie. Ezt a figyelmeztetést a pápa világosan az angolszászokhoz intézte, mert német részről már régen gondoskodtak arról, hogy Rómában egyetlen német katona se tartózkodjék és igy megkiméljék az örök várost a pusztulástól.

A másik fontos pont, amit a német szóvivő a pápa beszédéből kiemelt, hogy az angolok elutasitották a Vatikán kérését, amely a római polgári lakosság élelmiszterellátására irányult. Németország azonnal elfogadta a pápa javaslatát és hajlandó volt szabadkikötőt bocsánati a Vatikán rendelkezésére, ahová spanyol hajók futottak volna be, hogy élelmiszereket hozzanak a Vatikán számára. A pápa most bejelentette, hogy a terv azért nem sikerült, mert a hadviselők „egyike" ezzel nem értett egyet. Német részről megállapitják, hogy a tények szerint ez a hadviselő fél nem Németország volt.

A Reuter diplomáciai tudósitója egyébként bevallja, hogy a „katonai helyzet nehézségére még nem találták meg annak a lehetőségét, hogy eleget tegyenek a Vatikán kívánságának.”  (TP)