Rövidek

Elsietett amerikai jelentés az invázióról
Newyork, június 4.
Vasárnap hajnalban az Egyesült Államok rádiószolgálata különjelentést közölt, amely szerint Eisenhower tábornok hivatalosan bejelentette, hogy a szövetségesek partraszálltak Franciaországban. Amerika összes leadóállomásai megszakították műsorukat, hogy ezt a közleményt közvetítsék. Néhány perc múlva azonban a rádiószolgálat a londoni eredetű közleményt visszavonta. Kijelentették, hogy a jelentés tévedésen alapult. Az esemény nyomán azonban az amerikai újságokat és rádióállomásokat az érdeklődők tömege árasztja el. (MTI)

A bolgár régenstanács megbeszélése
Szófia, június 4.
A bolgár régenstanács szombaton délután fogadta Bagrianov miniszterelnököt. A miniszterelnök szombaton este felhívást bocsátott ki, amelyben egységre szólítja fel a bolgár népet. „Amikor ebben a végzetes órában átveszem a felelős állást, figyelmeztetnem kell arra, hogy a világ a legnagyobb lépésre készül a szociális előrehaladás terén. Mi ezt a lépést nem akadályozhatjuk meg. Ebben a pillanatban, amikor az emberiség az új idő küszöbét átlépi, a bolgár népnek minden erejét meg kell feszítenie, hogy ebben az új világban méltó helyet harcoljon ki magának. Sorsunkat saját kezünkbe kell vennünk és szilárdan hinnünk abban, hogy nincs olyan nemzet és nincs olyan ember, aki azt az embertelen jogot igényelné magának, hogy bármilyen módon is szembeszálljon olyan néppel, amely őszintén megteszi a maga kötelességét és harcolni akar azért, hogy az igazságosság új világában megtalálja helyét”.

Csungking elismeri a japán sikereket

Csungking, június 4.
Csungkingban elismerték, hogy a japánok elfoglalták Ansiang városát, ugyanakkor pedig Queien vidékén heves harcok folynak. A Reuter jelentése szerint Csungkingban azon a véleményen vannak, hogy a Kínában jelenleg folyamatban lévő japán hadműveletek eredménye könnyen valósággá válhatik Csungking számára. A kínai katonai szóvivő kijelentette, hogy a Hankau területén történt japán cspatösszpontosítást 210.000 főre lehet becsülni.

Bemutatkozott a Sztójay-kormány

Budapest, június 7.
A magyar politikai életnek nagy eseménye volt a napokban: a törvényhozók nagy érdeklődése mellett mutatkozott be a képviselőházban, majd pedig a felsőházban Sztójay Döme és kormánya. A miniszterelnök hosszabb beszédben ismertette a kormány bel- és külpolitikai programmját. Hangsúlyozta, hogy kormánya teljesen új politikai és világnézeti irány kezdeményezésére, folytatására és megvalósítására vállalkozik. Ez az új irány a jobboldali és fajvédő politika megerősítését kívánja a népi, szociális és nemzeti Magyarország megteremtése érdekében. Hangoztatta, hogy a bolsevizmus elleni küzdelmet minden erőnk latbavetésével vállaljuk és teljsítjük. „Aki ma széthúzást szít, súlyos bűnt követ el a közösséggel szemben"– hangsúlyozta, és az egység, fegyelem és a munka fontosságát ajánlotta az érdekeltek figyelmébe.

A román belügyminiszter szerint Antonescu derűlátó
Bukarest, június 11.
Popescu belügyminiszter Temesváron beszédet mondott a helyzetről és bejelentette, hogy Antonescu államvezető, aki egyben hadvezér is, most tért vissza a frontról és a helyzetet nagyon derűlátónak ítéli meg. A miniszter ezután beszámolt azokról a borzalmas tettekről, amelyeket a bolsevisták követnek el a megszállt területeken. Beszélt a miniszter az angol-amerikai terrortámadásokról és kiemelte a román légvédelem teljesítményeit.

Sztójay látogatása Hitlernél

Budapest, június 21.
Sztójay Döme miniszterelnök vitéz nemes Vörös János vezérezredes, a m. kir. honvédvezérkar főnöke kíséretében meglátogatta Hitler vezért és kancellárt a főhadiszálláson. A szívélyes eszmecsere során megbeszélték a Birodalomnak és Magyarországnak a barátság szellemétől áthatott viszonyát, valamint a magyar-német együttműködés időszerű kérdéseit a két nemzet hadviselésében.

Wallace és Csiangkajsek megbeszélése

Amsterdam, június 25.
Wallace amerikai alelnök csungkingi látogatása befejeztével – mint az angol hírszolgálat jelenti – közös nyilatkozatot tettek közzé, amely szerint Wallace és Csiangkajsek „megbeszélték az őkat közösen érdeklő kérdéseket és az alapelvekre vonatkozóan teljes egyetértésre jutottak”. A nyilatkozatban kiemelik a kölcsönös támogatás jelentőségét a háború folytatásában és kiemelik, hogy ez „alpvető jelentőségű tényező Amerika és Kína kapcsolataiban”. Kiemelik még, hogy a kínai-északamerikai barátság és a kínai-szovjet megértés lényeges fontosságú a csendeóceáni térség békeműve szempontjából. (MTI)

Tokió, június 25.
Wallace amerikai alelnök csungkingi látogatásában a Yomiuri című japán lap annak a bizonyítékát látja, hogy Csungking helyzete a hétévi ellenállás után válságos pontjára érkezett. (NST)

Olasz lap a fasiszták megbüntetéséről
Velence, június 25.
A Bonomi-kabinet hivatalos lapja, a Gazetta del Mezzogiorno képes riportot közöl a délolaszországi koncentrációs táborról, amelyet fascisták és politikailag megbízhatatlanoknak ítéltek számára rendeztek be. A riport szerint jelenleg 27 ilyen tábor van és ezekben 23.000 fogoly tartózkodik. (TP)

A hónap katonai és politikai eseményeiből távirati stílusban

1. hét
Amerikai bombázók érkeztek szovjet területre. –Súlyos konfliktus tört ki Viktor Emanuel és Umberto trónörökös között. – Jassytól északra levő magaslati vonal szilárdan a német- román csapatok kezén van. – Hivatalos német jelentés Róma és az Abanói helyek térségének hadihelyzetéről.


2. hét

Szombaton éjszaka vadászaink lelőttek egy ellenséges zavarógépet. – Románia felett 1000 angolszász gép közül 47 elpusztult. – Roosevelt Amerikába hívta De Gaullet. – Szovjet csapatösszevonások Pleskau, Ostrov és Tarnopol térségében, fellángolt a támadás a karéliai arcvonalon.

3. hét
Szótjay Döme miniszterelnök méltatta a Kormányzó Úr történelmi érdemeit. – Felülvizsgálják a zsidóházakat, az új javaslat hétfőn a miniszter elé kerül. – Elrendelték London kiürítését. – Telitalálat érte a southamptoni rádióállomást. – Az angol rádióadók a jövőben bejelentés nélkül abbahagyják műsorukat.

4. hét
Bárdossy László, Kunder Antal, vitéz Endre László érdekes beszédei. – Ismét mozgásba jött az egész keleti arcvonal. – A francia lakosság bízik a német védelem erejében. – Sehol sem tudták áttörni a német állásokat. – A harcok átterjedtek a keleti arcvonal déli szakaszára is. – A japán haditengerészet szóvivőjea Marianne-szigetek ütközeteinél elért, eddig eredményeket a japánok legnagyobb sikerének minősítette Pearl Harbour óta. – Heves harcok a Ladoga-tópartján és Karhumaeki térségében.