Hat új bajnokot avattak a budapesti kerület atlétikai viadalán

Budapest kétnapos atlétikai bajnoki viadalát a BBTE Pasaréti-úti sporttelepén rendezte meg a MASz. Az égiek kegyesek voltak e két napon, mert a hűvös szelet és esőt, tűző meleg nap váltotta fel, a versenyzők tehát jó időben s jó pályán mérhették össze erejüket.

A versenyen igen sok meglepetés akadt. Hidas II., Eső, Kalotai, Kis, Puskás és Csányi aligha hitte néhány órával a verseny előtt, hogy bajnokká lesz. De hát ilyen az élet. A tegnap bajnoka mára kiöregszik s helyet kell, hogy adjon a feltörő fiataloknak.

A két „nagy istálló” közül ezúttal a BBTE-nek ment jobban, mert a 18 bajnoki számból a budai piros-kékek 6-ot nyertek, míg a MAC csak 4-ig vitte. A további bajnokságok közül az igen szépen szereplő TFSE 3, az UTE 2, a Törekvés, BSzKRt és BEAC pedig 1-1-et nyert.

100 méteren Pelsőczy fölényesen győzött. Győzelme után a pályaudvarra sietett, hogy még idejében felkapaszkodjék a keleti harctérre induló vonatra. Emiatt másnap 200-on már nem is vett részt. 200 méteren „gyengécske”mezőnyben a kis Hidas Alajos szerezte meg a szalagos érmet, míg 400-on Pericht Rezső legújabb védence, a fiatal Eső Pál lett bajnokká.

- Eső Székesfehérvárott kezdett atletizálni – mondja a budai mester. – Sok baj volt a stílusával, de már sikerült azt lecsiszolnom. 21 éves közgazdász hallgató, aki komolyan dolgozik, tehetséges, tehát még sokra viheti. Ő egyébként a 9-ik, kezem alól kikerült 400-as bajnok, s mint ilyen Barsi, Zsitvay, vitéz Szalay, Ódry, Kovács Góby, Polgár és Görgói utóda.

800 és 1500-on Híres rossz szokásához híven, csak a győzelemre ment. Álmos körök után gyors végküzdelemben szerezte meg kettős győzelmét, aminek azonban nagy szépséghibája az idők gyengesége.

Hosszú távon Kelen bizonyult a legjobbnak. A harctérről hazatért Szilágyi még nem érte el legjobb formáját, míg Szabó egészen gyengén futott. A 3000 m-es akadályversenyben Szabó aztán kárpótolta híveit, bár időeredménye csak közepes.

Magas gáton Hidas fölényesen győzött. Ebben a számban az indító alaposan kiengedte Agócsot – ami különben fényképünkön is jól látható, mert hiszen hibás rajt nélkül nem került volna egy pillanatra sem élre a TF futó. Ettől az egy hibától eltekintve, azonban az indító közmegelégedésre látta el tisztét.

Az ugrószámokban a testnevelő Kis váratlanul kettős győzelmet aratott. Szorgalmas, jó stílusú atléta. Magasugró eredménye, sajnos, az elmúlt évek hagyományaihoz híven mérsékelt.

Hármasban született meg a nap legnagyobb meglepetése. A sokszoros bajnok Dusnoki egészen gyenge kondícióban váratlan vereséget szenvedett a „sötét ló”-nak számító Puskástól. Mondották is, ha bookmaker lenne az atlétikában, legalább 300-szoros pénzt fizettek volna, ezért a befutóért.

Rúdban a Törekvés Kovácsának 370 is elegendő volt a bajnokság megszerzéséhez. Hír szerint a minap jogi doktorátust szerzett Zsuffka Viktor ismét edzésbe áll a Homonnay is részt vesz a legközelebbi versenyeken. Az ugyancsak e héten doktorált Vermes Vilmos is már szorgalmasan dolgozik, Istvánkor tehát teljes formájában ott látjuk az országos bajnoki versenyen.

A súlyszámok közül Németh Imre a MAC derék kalapácsvetője érte el a legjobb eredményt. Teljesítménye egyébként a finn tízpróba-táblázat szerint is a bajnoki viadal legértékesebb eredménye. Súlyban a betegségéből alig kilábolt Németvári 1409-e is elég volt a bágyadt Csányi legyőzéséhez, míg diszkoszban Kulitzy ma Pesten messze kimagaslik a mezőnyből.

Gergelyben ütött be a második bomba meglepetés. A Székesfehérvárott katonáskodó Várszegi – 12-szeres bajnokunk – lováról leesve jobb térdében tokszakadást szenvedett és emiatt valósággal helyből dobott, hiszen futásra képtelen volt. Így is felvitte 60 méterig, de a fiatal Csányi pompás 6232-es dobásával megelőzte a veterán bajnokot.

A versenyt az első napon igen vontatottan, a második napon azonban gyors iramban, zökkenőmentesen rendezték. A viadalon ott láttuk az atlétikai nagy barátját s elsőszámú hazai szakértőjét Misángyi Ottó dr.-t az OSK vezetőjét, valamint Vangel Gyula dr.-t a MASz elnökét.

Így zajlott le Budapest 1943 évi atlétikai bajnoksága, melynek eredményei azt igazolják, hogy atlétáink a mai háborús időben is tőlük telhetőt elkövetnek a magyar sport felvirágoztatásáért.

A bajnoki viadal eredményei a finn tízpróbatáblázat szerinti kiértékelés sorrendjében a következő:
1. Németh MAC 5343 (kalapácsvetés) 985 pont
2. Kelen, BBTE 30:54.4 (10.000 m) 984 pont
3. Kelen BBTE 14:59.2 (5000 m) 951 pont
4. Kulitzy BBTE 44684 (diszkoszvetés) 927 pont
5. Híres UTE 4:02.4 (1500 m) 894 pont
6. Pelsőczy MAC 10.9 (110 m) 872 pont
7. Hidas BBTE 15.4 (110 m gát) 864 pont
8. Híres UTE 1:57.8 (800 m) 849 pont
9. Csányi S. BEAC 6232 (gerelyhajítás) 830 pont
10. Németvári BSzKRt 1409 (súlylökés) 825 pont
11. Eső BBTE 51.3 (400 m) 801 pont.
12. Kis TFSK 691 (távolugrás) 780 pont
13. Kovács, Törekvés 370 (rúdugrás) 775 pont
14. Kis TFSK 178 (magasugrás) 762 pont
15. Kalotai MAC 58.8 (400 m gát) 748 pont
16. Puskás TFSK 1354 (hármasugrás) 721 pont
17. Hidas A. BBTE 23.6 (200 m) 690 pont