Versenyző roham a KAC teniszversenyén

Minden dicséretet megérdemel a Kispesti AC lelkes teniszvezetősége, a mai nehéz viszonyok közepette is komoly és minden tekintetben nagyszerűen sikerült versenyt hozott össze a II. osztály részére.

Hogy a magyar teniszsport jövőjére nézve oly nagyfontosságú utánpótlási mezőnyben milyen „versenyéhség” uralkodik, arra mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy a messze fekvő pálya és a nehéz közlekedési viszonyok ellenére is 202 nevezés futott be és 154 mérkőzést bonyolított le a Szemerei László dr. fővezérletével működő agilis rendezőség.

Ez a tény azt mutatja, hogy az illetékeseknek még most, a legnehezebb időkben is mindent el kellene követniük, hogy mennél több alsóbb osztályú verseny kerüljön lebonyolításra!

A Péter-Pál napján programszerűen befejezett verseny legfontosabb számát, a férfi egyest a BEAC nagytehetségű és kitűnőalakú fiatal versenyzője, Jäger nyerte – játszmaveszteség nélkül!

Jägerben sok adottság van ahhoz, hogy idővel elsőklasszisú teniszezővé váljék, ehhez azonban előbb még egy csomó fontos ütést alaposabban meg kell tanulnia! Az elődöntőt Stecovits ellen igen szép játékkal, a döntőt pedig Ambrózi (FTC) ellen biztosan nyerte. De „helyen” volt Reinhardt dr.-ral a párosban is.

A női egyesben ezúttal első ízben nyeri komoly versenyt az igen tehetséges, de a múltban kissé szertelen Rácz Edit, aki úgy látszik kezd már lehiggadni. Ezzel pedig egy csapásra egyik legkitűnőbb hölgyjátékosunkká válik, hiszen a technikai tudása már eddig is megvolt. Megkomolyodásra vall az a tény is, hogy Csongár dr.-ral a vegyes párosban is döntőbe jutott.

A női egyes döntőjét igen okos és higgadt játékkal megnyerte a rohamlépésekkel előretörő Christián Ottilia (MAC) ellen 6:4, 4:6, 6:4-arányban.

Külön kell írni a MAC fiatal üdvöskéjéről. Christián Ottiliáról, aki nézetünk szerint egyike a legnagyobb tehetségeknek, akiket a magyar teniszsport eddig kitermelt! Ennek az alig tizenhét éves kislánynak máris olyan gyönyörű stílusa magas fokú játékintelligenciája és remek futótechnikája van.

Könnyed mozgása és helyezkedése a pályán szinte ideálisnak mondható. Ha el nem bízza magát és szorgalmasan dolgozik tovább; igen nagy teniszjövő várhat rá! Hogy a fizikummal sincsenek bajok, bizonyítja az a tény, hogy a háromjátszmás, nehéz női döntővel lábában, rövid pihenő után biztosan verte a lány egyes döntőjében a kitűnő Katona Margitot 6:1, 6:3 arányban.

A Katona teniszcsalád legifjabb tagja egyébként, mint ha megállt volna fejlődésében: félelmetes - és sok férfiversenyző által bizonyára megirigyelt! - tenyeresén kívül úgyszólván semmi más eszközt nem vet harcba a győzelem érdekében. Ma pedig ezek a tenyeres-bombák egyszer elkezdenek „kihagyni” akkor már baj van…

Férfi párosban szép győzelmét aratott a szerencsés párosítású Stecovits (Elektromos) - Endrei (UTE) együttes. Stecovits nagy rutinját igen szerencsésen egyenlítette ki Endrei küzdőképessége és szemfülessége. A döntőben szép játékkal, biztosan verték az „autszeider”-ként indult, de végig nagy lelkesedéssel küzdő Pintér-Bujtás kettőst.

A vegyespárost, mint az előrelátható volt, biztosan nyerte a Simon dr.-Horváth Zsuzsi, műegyetemi kettős. A döntőben szép játékkal győzött a Csongár dr. - Rácz Edit pár ellen.

A verseny megrendezést mindenképpen megérte a sok fáradságot és bebizonyította, hogy a fehérsport alsóbb osztályú katonái tűzön-vízen át, helytállnak őrhelyükön és versenyeznek akárhol és akármikor - csak nyújtsanak részükre versenyzési alkalmat! Ez pedig az illetékesek feladata!