Jól szerepeltek Pestvidék atlétái a Szigeten

Az érdekesnek ígérkező viadal beváltotta a hozzáfűzött reményeket, mert néhány szép küzdelemnek és jó eredménynek örülhetett a közönség. Ki kell emelnünk az ifjúsági MRTSE-versenyző Zsitvay Zolit, aki 360 cm-es eredményével végérvényesen beérkezett.

Férfiak és nők csaptak össze a salakon és a zöld gyepen, hogy nemes vetélkedésben eldöntsék, ki a jobb. A MAC tartalékos férfigárdája némi szerencsével nyerte a pontversenyt 68:67 arányban, de ez győzelmének értékéből mit sem von le. A verseny kissé vontatott volt, egyébként a rendezés megfelelt.

Felvonulás, rövid beszéd, s máris szédületes sebességgel pörögnek a „nehéziparosaink” a körben, eldönteni, ki vágja ki jobban a rezet. Német Imre bizonyult itt a legjobbnak, 52 méteres eredménye biztató. Remete és Kósa egészen jól dobált.

Gáspár még most sem tud forogni. A versenyre váratlanul hazaérkezett Pelsőczi és Bánhalmi nagy harcot vívott egymás - és az ellenszél ellen, Bánhalmi győzött, no meg ellenszél. (Időeredményeik 11.2 mp., 11.3 mp.) A helyenként elég erősen fújó szél legalább 3 tizedet rontott.

Pelsőczi edzéshiánya miatt kissé darabosan mozgott, eredménye azonban ilyen körülmények között dicséretreméltó. Magasugróinknak megártott a laza elugró hely s így nem sok örömöt szereztek az atlétika híveinek. Kolozsvári 174-gyel nyert.

Csányi Zoli, mint nekünk mondotta, 14.40-et várt magától – verseny előtt. De nagyon akart, s talán ezért nem sikerült. Egyébként szerintünk elkapkodta dobásait (13.94). Bánhalmi okos beosztással, mondhatni könnyedén érte el idei legjobb teljesítményt jelentő 50.2-es idejét az 51.8-at futó Antal előtt. Az ellenszél itt sem használt.

A még két évig ifjúsági Zsitvay, a sok zavaró beszéd ellenére remekül ugrott 360-as eredménye nem fejezi ki híven tudását. 375-ön két olyan kísérlete volt, amely kis szerencsével még 385-ön is átsegítette volna. Ugrás közben legalább öten magyaráztak neki s látták el tanácsokkal. Aki valaha versenyzett tudhatná, hogy az ilyesmi nem használ a versenyzőnek.

Legjobb 800-asunk, Marosi, jó eredménnyel (1:55.9) könnyen verte a derekasan küzdő és jól futó Garait, aki egy 1500-zal a lábában futott (1:56.4). Az öreg Remecz nem igazolta pestvidéki versenyeken elért jó eredményeit.

Érthetetlen, miért nem megy a dobás Jóskának fővárosi versenyeken (43.94). Szegedi, a remekül guruló kis Testvériség-futó kemény küzdelemre kényszerítette Németet, s csak rutinhiánya miatt vesztett a hajrában (14.57, 14.59!).

Garai játszva intézte el 1500-on ellenfeleit szinte végig egyedül futott (4:04.6). Gyergyói ideje sem rossz, bár tőle jobbat vártunk (4:07.8). Szabó Miklós 9.46-al nyerte a 3000 akadályt. Ebből a versenyből a közönség is szívesen kivette volna részét, ami a fürdést illeti.

Távolugróink a hátszél segítségével sem tudták túlszárnyalni a bűvös 7 m-es határt. Mészáron nyert (671). Gyuricza 665-tel lett második. 4x100-on Pestvidék győzött Marosi, Lugosi, Beck, Bánhalmi összeállításban, 43.8-os idővel.

Hölgyeink közül Fekete, a népszerű „Kefe” ért el jó eredményt (távol 534) és Szabó Rózsi, aki 13.7-es 80 m-es gátfutó eredményével új kerületi csúcsot futott. Orosz Gitta kisé gyengébb napot fogott ki. A MAC-hölgyek a pontversenyben 41:27 arányban győztek.