Egyheti fizetést kapnak őszi segélyként a hadiüzemi munkások

Nemrégiben hírt adott a sajtó arról, hogy az iparügyi miniszter, enyhíteni akarván a hadiüzemi munkások nehéz helyzetét, rendeletet szándékozik kibocsátani, amelyben elrendeli, hogy részükre őszi segélyt kell folyósítani.

Illetékes helyről nyert értesülésünk szerint hétfőn hozzák nyilvánosságra ennek a rendeletnek részleteit.

A rendelet körültekintő gondossággal készült, mert tekintettel kellett lenni arra a körülményre is, hogy a rendelettel szabályozott munkabéremelések rendszerint áremelkedést is szoktak jelenteni.

A rendelkezések lényege az,
hogy a munkabérek érintetlenül hagyása mellett minden hadiüzemi munkás egyszeri juttatásban, őszi segélyben részesül. A segély mérve: egyheti fizetés.

A rendelkezések kiadása előtt hosszas megbeszélések folytak
az iparügyi minisztérium és az árkormánybiztosság szakelőadói között és a megbeszélések alapján a rendelet intézkedni fog az esetleges áremelések megakadályozása felől is. Mint hírlik, szigorúan ellenőrizni fogják különösen az élelmi cikkek és elsőrendű ruházkodási cikkek árát és a hatóságok a szokottnál is nagyobb szigorral sujtanak le azokra, akik – félreértvén és kihasználni akarván a miniszter nemes intencióit – a munkások néhánypengőnyi különkeresetére számítva, emelni próbálják az árakat.