Titokzatos gyermekrablások az Ernő – utcában

Különös ügyben nyomoznak néhány nap óta a főkapitányság detektívjei.

Boros Józsefné kórházi főzőnő bejelentette a rendőrségen, hogy az Ernő- utca 28. számú házban lévő lakásáról ellopták 16 hónapos Gyuri nevű fiát.

A hatgyermekes anya elmondta, hogy 16 és 17 éves két leánya nemrégen megismerkedett egy leánnyal, aki azt állította magáról, hogy Horváth Annának hívják és Hajdúdorogról jött a fővárosba.

Az idegen leány egy alkalommal új ismerőseinél töltötte az éjszakát és másnap történt, hogy a kis Gyuri minden ruhácskájával együtt eltűnt.

A rendőrség az ellopott gyermeket rövidesen megtalálta Hajdúdorogon egy gazdálkodónál, aki közölte, hogy egy ismeretlen fiatal leány helyezte el nála a fiúcskát azzal, hogy kibombázott budapesti család gyermeke. Kérte a gazdát, tartsa magánál addig a gyermeket, amíg szülei megérkeznek.

A leány ezután eltávozott és azóta nem látta. Magával vitte a kisfiú ruháit, csak azt hagyta ott, ami rajta volt.

Borosné a főkapitányságon vette át elveszett gyermekét, ugyanakkor bejelentette, hogy
most meg két nagyobb leánya tűnt el. Azok, akik az állítólagos hajdúdorogi leánnyal ismerkedtek meg.

Valószínűleg ujdonsült barátnőjükkel szöktek meg. A rendőrség elsősorban a titokzatos leányt igyekszik megtalálni, aki először a kisfiút vitte el ismeretlen célzattal, majd a két nagyobb leányt csalta magával.

Remény van arra, hogy a leány rövidesen kézrekerül és így világosság derül majd a különös ügyre.