A magyar falusi ember az aratás után jut hozzá egyik legfontosabb mellékjövedelméhez. Ebben az időben váltják be a selyemhernyó-tenyésztési központok a beszállított gubókat. De amíg a központtól ezt a komoly összeget megkapják, hosszú utat kell megtenniök. A magyar állam már évtizedekkel ezelőtt eperfákkal ültette be az országutak két oldalát. Ez a hosszú-hosszú eperfasor biztosítja minden falunak az esetleg meginduló selyemhernyótenyésztéshez szükséges táplálékot.

Hovatovább már minden tanító felismeri a selyemhernyótenyésztésben rejlő nagy anyagi hasznot, amely a falu fiatalságának a mellékkeresetét és vállalkozókedvét megnöveli. A tanítás szüneteiben látják el a tanulókat a megfelelő felvilágosítással és az oktatás szünetel legalkalmasabbak arra, hogy hajkurászás és szaladgálás helyett a megfelelő napi táplálékot leszedjék az eperfák ágairól.

Igen sok faluban maga a tanító adja oda az iskolája fiatalságának az egyik szérűt és ott közösen nevelik fel a selyemhernyót. Amikor pedig begubóznak a sokat evő állatkák és megkezdik az álmukat a jövő tavaszig - ekkor jön a beszolgáltatás a selyemhernyó központokba, a közeli városok egyikébe s máris készpénz üti a markukat a népiskolák buzgóbb tagjainak.

Sok magyar faluban már szakszerű irányítás mellett folyik a selyemhernyótenyésztés - s abban nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek is résztvesznek. A magyar nép találékonysága és új munkaterületeket felkutató kedve egyik komoly kereseti forrását találja meg ezen a területen. A selyemhernyótenyésztés fellendülése a selyemszövést is kitűnő nyersanyaggal látja el.

K. M.