Letartóztatták Spolarich Károlyt, a Newyork-kávéház bérlőjét

Nagy feltűnést keltett a fővárosban az a szombaton elterjedt hír, amely szerint a hatóságok letartóztatták a híres kávésdinasztia legidősebb tagját, Spolarich Károly kormányfőtanácsost.

A letartóztatásnak az előzményei is igen érdekesek. Ugyanis a zsidótörvények megjelenése után mindig erősen jobboldali érzelmű Spolarich Károly kibérelte a Newyork kávéházat, amely, valamikor a főváros íróinak, művészeinek, ujságíróinak s általában bohémjeinek volt az éjszakai találkozóhelye.

Spolarich Károly a kávéházat berendezte, de vállalkozása nem sok sikerrel járt, kénytelen volt üzemét feladni, s hogy a hatalmas termeket valahogyan hasznosítsa, iparengedély nélkül néhány társával beraktározási vállalatot létesített és gazdag emberektől különböző értékeket, szőnyegeket, bútorokat, ruhaneműeket, sőt ékszereket is átvett megőrzésre, s azokat a kávéház ismert alagsorában, az úgynevezett „mély vízben” helyezte el.

Mint később kiderült, Spolarich Károly a rábízott értékek közül sokat eladott s ez akkor derült ki, amikor egyik megbízója valamelyik holmiját vissza akartra kérni.

A vállalkozók nem tudták a rájuk bízott értéket visszaszolgáltatni, ez indította el a lavinát, amely végül is Spolarich Károlynak és társainak letartóztatásával végződött.

Az általuk okozott kár az eddigi megállapítások szerint többszázezer pengőre rug s ez az összeg a folyamatban lévő vizsgálat során még valószínűleg emelkedni fog.