Vörös János honvédelemügyi miniszter elmondja, miért vesztette el a háborút Németország

Budapest, július 1.
Abból az alkalomból, hogy néhány nappal ezelőtt múlt el négy esztendeje annak, hogy a hitleri Németország galád árulással megtámadta a Szovjetet, megkérdeztük Magyarország egyik legkitűnőbb katonai szakértőjét, Vörös János honvédelmi minisztert, a magyar vezérkar főnökét miért vesztette el, miért kellett elvesztenie katonai szempontokból Németországnak a háborút? A honvédelmi miniszter válasza így hangzik.

- Elsősorban is le kell szögezni, hogy Németország óriási háborús célkitűzése nem állott arányban a Németország és szövetségei katonai hatóerejével. A németek egy „nagyobb élettér” biztosításáért harcoltak, amely Európában és Afrika nagy részében biztosította volna a német uralmat. Ezeknek a területeknek elfoglalásához és megvédéséhez még a legtotálisabb igénybevétele esetén sem volt Németországnak elég ereje. Szövetségeseitől pedig csak nagyon korlátozott támogatást várhatott, hiszen ezek a szövetségesek jórészt csak kényszerből harcoltak Németország oldalán és csak saját helyi érdekeik keretében voltak hajlandók háborús áldozatokat vállalni.

Németország tehát csak abban az esetben remélhetett volna győzelmet, ha a vele szemben álló gigantikus erőket egymástól el tudta volna választani és azokat részletekben sikerült volna megsemmisíteni, mielőtt ezeknek az erőknek együttes erőkifejtése érvényesülhetett volna. A háború első hónapjaiban vívott villámháború ezt a célt szolgálta. A németek egy lélektani momentumra is építettek. Nevezetesen arra, hogy e gyors kezdeti sikerek a felkészületlen angolszász hatalmakat vissza fogja riasztani a háborúba való belépéstől, a Szovjet pedig az első nagy lökésre össze fog omlani. A német hadvezetés sem az idővel, sem a térrel nem számolt, még kevésbé a rendelkezésére álló korlátolt erőkkel.

Lélektani felvetései is helytelennek bizonyultak, amennyiben a békehajlamú Chamberlaint és társait a háborús párt elsöpörte. A német háborús terv alapfeltétele a Szovjet gyors és teljes legyőzésen alapult. Ez nem sikerült, de nem is sikerülhetett. A szovjet haderő rendelkezésére álló óriási terület lehetővé tette a Szovjet részére a döntés előli  kitérést, a szovjet erők újból és újból való feltöltését, a Volga és az Ural mögé telepített hadiipar pedig biztosította a szovjet haderő zavartalan ellátását. 1942 őszén, amikor Moszkva előtt megtorpant a nagy német lendület, a szemben álló felek ereje már kiegyenlítődöttnek volt mondható. Ettől kezdve minden nap a Szovjet túlerejének növekedését hozza.

- Kezdetben Németország légi fölénye vitathatatlan volt. 1943 elején azonban már ez is kiegyenlítődött és 1942 áprilisában a szövetségesek már megkezdhették a német hadiipar szisztematikus elpusztítását. A szövetségesek kialakuló légi fölénye megbénította a német mozdulatokat, megfosztotta a villámháború viselésének lényeges alapfeltételétől a német haderőket. Már pedig az egész német stratégia a villámháborúra épült fel. Ugyanilyen hatása volt a tengeralattjáró-háború 1942 nyarán bekövetkezett csődjének. Felpattant az Angliát körülzáró gyűrű, amely addig az angolokat távol tudta tartani a kontinenstől és a németek számára lehetővé tette, hogy ellenfeleiket egyenként megsemmisítsék.

A tengeri zár megszűnése következtében Anglia zavartalan forgalmat tudott teremteni tengerentúli bázisaival és így fokozhatta a döntő csatákra való készülődésének ütemét. Amerika közvetlen beavatkozása az európai kontinensen dúló háborúba is csak akkor vált lehetségessé, amikor a tengeralattjáróveszélyt sikerült leküzdeni. A tengeralattjáróháború csődje biztosította az angol és amerikai hadiipar termésének eljuttatását a döntés színhelyére.

- Katasztrofális hiba volt az is, hogy a tapasztalt, a helyzetet tisztán látó tábornokokat, akik már 1941-1942 telén a béke megkötését javasolták és véget akartak vetni az „ösztönös”, hitleri stratégiának, eltávolították helyükről. Szaktudás helyébe a hitlerizmus szempontjából való megbízhatóság lépett. Nyomban meg is kezdődött a stratégiai és taktikai hibák láncolata. Ha ez az egy baklövés lett volna az egyetlen, melyet a hitleri hadvezetés elkövetett, ez is elegendő lett volna a háború elvesztéséhez. Hitler hallatlan fölényeskedésével, az élő és holt anyag céltalan feláldozásával nem lehetet háborút nyerni.

- De még két momentumot szem előtt kell tartani, ha azt mérlegeljük, hogy miért nem győzött, miért nem győzhetett a német hadvezetés. A fentieken kívül még két hatalmas hibát követett el. Először is túlbecsülte az európai és ázsiai (japán) háború kölcsönhatásának erejét. Ez a kölcsönhatás teljesen elmaradt. A németek azt hitték, hogy Amerikát és Angliát is elválasztja egymástól az óriási távolság, nem kevésbé, mint ahogy Németországot Japántól elválasztja. De nem számoltak azzal, hogy míg az angolszászok a tenger urai voltak és így közlekedni tudtak, addig Németország és Japán esetében ez nem volt lehetséges. Végül és nem utolsó sorban: a német haditervet halomra döntötte a német fajra egyébként jellemző gőg: a német vezérkar alábecsülte az ellenség erejét. Így történt azután - mindezen okok eredőjeként –, hogy 1942 után egyik vereség a másikat követte és végül elkövetkezett a teljes és végleges összeomlás.