A mi feladatunk

Budapest, szeptember 27.
Tegnap adtuk hírül, hogy a Szovjetúnió és az Egyesült Államok felvenni kívánják a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal. Ennél jelentősebb eseményt, ünnepi pillanatot az ideiglenes kormány megalakulása és a fegyverszünet aláírása óta még nem élt át a megújult demokratikus Magyarország. Mi, kik elherdáltuk a szó szoros értelmében apáink örökségét és szerencsétlen, esztelen politikánkkal önmagunkat zártuk ki a népek közönségéből, most két nagy hatalom jóindulatából abban a felmérhetetlen előnyben részesülünk, hogy ismét kapcsolatba léphetünk velük és mind politikai, mind gazdasági téren képviselhetjük érdekeinket és szempontjainkat.

Hogy erre sor kerülhetett, hogy a békeszerződés aláírása előtt ismét polgárjogot nyertünk a világ népeinek közösségében, azt a legnagyobb jóindulat és megértés tényének könyvelhetjük el. A földgömbön Kelet- és Közép-Európa és abban Magyarország egy olyan területén helyezkedik el, amely módot ad nekünk, hogy cselekvő békepolitikával, az együttműködés szolgálatával leróhassuk hálánkat a velünk szemben tanúsított nagylelkűségért.

A magyarság egyik nagy politikai zsenije, Kossuth Lajos, ettől a felismeréstől hajtva megalkotta a maga dunai konföderáció tervét. Évtizedekkel előzte meg korát és ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy a népek együttműködésének, összefogásának eszméje immár nem Közép- és Kelet-Európára , világviszonylatban a sanfranciscói alapokmányban olyan indoklást, elismerést kapott, hogy a vajúdásnak ebben a korszakában csak ideig-óriág tartó pillanatnyi jelenségeknek könyvelhetők el azok az ellentétek, amelyek éppen Közép- és Kelet-Európával kapcsolatosan elfelhősítették a londoni konferencia égboltozatát.

Túl ezeken, születőben van már az a hatalmas megegyezés, amely a különböző és pillanatnyilag ellentétesnek látszó szempontokat egy távolabbi jövőben szinkronizálja és egységesíti. Hogy mennyire nem indokolatlan ezirányú optimizmusunk, azt éppen legjobban bizonyítja az a tény, hogy baráti gesztussal visszaszólították a magyarságot a népek nagy közösségébe. Mi munkálkodni akarunk, gyenge erőinkhez mérten minden képességünkkel rendelkezésre állni akarunk a béke és együttműködés gondolatának.

Közép- és Kelet-Európa éppen az a szektora a világnak, amely önmagát önként felajánlva híd, kapocs és ezáltal egyeztető erő lehet Kelet és Nyugat között. Az új demokratikus Magyarországnak is ebben kell külpolitikai hivatását és rendeltetését látnia. Őszinte hálát érezve a Szovjetúnió iránt, nagyrabecsülést és szeretetet az Egyesült Államok iránt, arra kell törekednünk, hogy elősegítsük mindkét nagyhatalom egymást megérteni akaró törekvéseit. A világpolitika jelenségeiből pontosan kiolvashatjuk, hogy egy igazabb, békés világ érdekében a szempontok összeegyeztetésén fáradozik a két nagyhatalom.

Legyünk mi Közép-Európának az a népe, amely belekapcsolódva a velünk szemben oly hihetetlen jóindulatot tanúsító két világhatalom törekvéseibe, itt a magunk portáján mindent megteszünk, hogy szolgáljuk a világ népeinek közös nagy célkitűzését, a békét, az együttműködést, a megértést. És mi semmivel sem tehetjük eredményesebben, mint azzal, hogy becsületes magyar politikát folytatunk.

Az együttműködés szelleme, azt követeli tőlünk, hogy megtanuljunk távlatokban gondolkozni, világviszonylatokban cselekedni, keressük a megértést a szenvedő népekkel, az igaz demokráciát jelző berendezkedéseinket becsüljük meg a baráti gesztusokat és egészséges közép- és kelet-európai politikán keresztül világpolitikát akarjunk szolgálni.