A Kisgazda Párt győzött a budapesti választásokon

Kisgazdapárti győzelem Budapesten!
Budapest, október 8.
Független Kisgazda Párt: 335.496
Szociáldemokrata-kommunista: 280.252

A Kisgazda Párt központja 11 órakor jelenti:
A Kisgazda Párt 123, a munkáspártok 100, a Polgári Demokrata Párt 12, a Radikális Párt 3, a Paraszt Párt 2 mandátumot szerzett

1945.  október 7-ike sokáig emlékezetes marad a magyar nép számára. Évszázados elnyomás után a magyar nép először jutott ahhoz, hogy akaratát az első demokratikus választáson szabadon és minden befolyástól mentesen nyilvánította. Ha nem is az országban, de példamutatóan az ország számára lezajlott a budapesti választás, az első magyar választás, amelyet nem zavartak a terror eszközei, hanem amely a szabadság legtisztább jegyében folyt le.

Ez a választás egyformán próbaköve volt a magyar demokrácia belső és külső hitelének. A főváros tömegei tettek hitet az igaz demokrácia mellett és adták tanúbizonyságát annak, hogy a reakciós múlttal szembefordulva, elvekben és módszerekben demokratikus berendezkedést kívánnak. A választás igazi demokratikus választás volt. Ha magán is viselte a kezdet minden nehézségét, ha voltak is kisebb-nagyobb kilengések, a választás teljesen tiszta és demokratikusan őszinte részéről büszkén tekintünk arra, hogy tiszta eszközökkel vívták meg ezt a választást.

Budapest, október 10.

A Független Kisgazda Párt Politikai Bizottságának nyilatkozata a budapesti és pestkörnyéki választások után
A Politikai Bizottság őszinte elismerését fejezi ki valamennyi budapesti és pestkörnyéki pártszervezet vezetősége és tagjai előtt, az önzetlen, fáradságot és áldozatot nem ismerő jó munkáért, amit ezen a választáson végeztek. Bizalommal kéri ezt a munkát a folyamatban levő nemzetgyűlési képviselőválasztásokra is. A párt megköszöni a mellette megnyilvánult nagy bizalmat s úgy tekinti ezt, mint eddigi politikájának helyeslését s mint komoly köteleztetést e tiszta politikai irány betartására.

E politikai irány változatlanul az, amit eddig követtünk:
Demokráciát akarunk a szó teljes értelmében: a politikai és emberi szabadságjogok biztosítását, a dolgozó rétegek: parasztság, munkásság, értelmiség, a polgári foglalkozásúak gazdasági felszabadítását.


A demokratikus berendezkedés biztosítása érdekében is elengedhetetlennek tartjuk az országvesztő reakciós múlt komoly és határozott lezárását s lehetetlenné tételét minden reakciós kísérletezésnek.


A magyar demokrácia megszilárdítása s az újjáépítés munkájának eredményessége érdekében a demokratikus pártok őszinte megértését és becsületes együttműködését akarjuk, sőt ennek az együttműködésnek további intézményes megalapozását és biztosítását kívánjuk a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban.


A magunk erőit maradéktalanul latbavetjük, de minden demokratikus és hazafias erő egyesítését akarjuk az ország és a főváros mai égető és súlyos kérdéseinek, különösen az élelmezési és fűtési kérdéseknek, továbbá a jövőre is tekintő termelési és fűtési kérdéseknek, mint az őszi vetés, szervezett, rendszeres és komoly megoldására.


A párt keményen szemben áll mindazokkal a zavaró jelenségekkel, amelyek a munkát akadályozzák, vagy a dolgozók gondjait növelik: az inflációval, a fekete-tőzsdével és –piaccal, a lelketlen uzsorával s világosan a magyar közvélemény elé fogja tárni a bajok mellett a megoldások útjait is.

A Független Kisgazda Párt teljesen átérzi a nagy felelősséget, amit Budapest és Pestkörnyék választóinak mostani szabad döntése jelent s minden erejével azon lesz, hogy a felelősségből adódó köteleztetésnek a főváros és az egész ország javára megfeleljen.