Amerikai atomtámadások Japán ellen

Japánra tegnap hullottak az első atombombák
Washington, augusztus 7.
(Reuter) Truman elnök hétfőn közölte a nyilvánossággal, hogy 16 órával nyilatkozata előtt amerikai repülők a háború történelmében eddig soha nem alkalmazott erejű bombát szórtak a japán hadsereg hirosimai támaszpontjára. Az úgynevezett „atombomba” hatóereje megfelelne egy 20.000 tonnás bombáénak. A bomba robbanóereje több mint kétezerszer nagyobb, mint a világ eddigi legerősebb robbanóbombájáé, amelyet eddig az angolok alkalmaztak. Truman elnök egyúttal bejelentette, hogy az Egyesült Államokban két nagy gyártelepen és sok kisebb gyárban kizárólag atombombát készítenek. A munka több mint két és fél éve folyik.

Truman elnök közölte, hogy Churchill és az elhunyt Roosevelt elnök is helyeselte azt a tervet, hogy az atombombát az ellenséges behatástól távoleső Egyesült Államokban gyártsák. Ez a bomba az atom leigázásán alapul. 1939. előtt már elfogadták a tudósoknak azt az elképzelését, hogy elméletileg fel lehet szabadítani az atomok energiáját, de gyakorlati megoldást senki sem ismert. 1942-ben azonban – folytatta Truman elnök – már tudtuk, a németek lázasan dolgoznak azon, hogy az atom erejével gyarapítsák azoknak a háborús eszközöknek erejét, amelyekkel a világot rabságba akarták dönteni. Tervük azonban dugába dőlt. Hálásak lehetünk a Gondviselésnek, hogy a németek későn és korlátolt mennyiségben jutottak hozzá a V. 1-hez és a V. 2-höz, de még hálásabbak lehetünk, hogy az atombombát egyáltalán nem tudták megtalálni. A laboratóriumi munka – amely nagyban részese a csatanyerésnek – 1940-ben kezdődött el, Pearl Harbour előtt, amikor az Egyesült Államok és Nagybritannia tudományos erejét összefogtuk. Az amerikai és brit tudósok egyidőben léptek sorompóba a németek ellen az atombomba felfedezésének a versenyében. Több mint 125.000 ember dolgozott az amerikai atombombagyárak megépítésén és most több mint 65.000 ember dolgozik az üzemekben.

„Leromboljuk Japánt”

- A világtörténelem legnagyobb történelmi szerencsejátékára 2000 millió dollárt költöttünk – és nyertünk. Most felkészültünk rá, hogy még az eddiginél is gyorsabban és tökéletesebben tüntessük el a föld színéről minden japán termelő üzemet. Megsemmisítjük hajógyáraikat, üzemeiket és forgalmi összeköttetéseiket. Jól értsük meg: tökéletesen leromboljuk Japán hadviselő erejét.


- Július 26-án azért bocsátottuk ki Potsdamban ultimátumunkat, hogy a Japán népet megkíméljük a végső pusztulástól. A japán vezetők azonban sietve elutasították ultimátumunkat. Ha most sem fogadják el feltételeinket, el lehetnek rá készülve, hogy a levegőből romeső fog rájuk zúdulni, amilyenhez foghatót a világ nem látott. E légitámadás mellett a tengeren és a szárazföldön is olyan arányban és erővel folytatjuk a támadást, amilyenre még nem volt példa.

- Ezzel a bombával – mondta Truman – forradalmi mértékben fokozzuk fegyveres hadaink erejét. Ezeknek a bombáknak mai formájukban való gyártása folyik, de egyúttal még ennél is nagyobb erejű bombatípusok vannak előkészületben.

Truman közölte, hogy Stimson hadügyminiszter a közeljövőben hivatalos nyilatkozatban újabb részleteket tár fel az atombombáról.

Indítványozni fogom – mondotta az elnök – az Egyesült Államok kongresszusának, hogy amilyen gyorsan csak lehet, küldjön ki bizottságot az atomenergia termelésének és felhasználásának ellenőrzésére az Egyesült Államok területén. Hasonlóképpen indítványt terjesztek a kongresszus elé a tekintetben is, hogy az atomenergia miképpen válhat a világbéke fenntartásának hatalmas és erőteljes eszközévé. (MTI.)

Lehullott a második atombomba Japánra

London, augusztus 9.
A londoni rádió jelenti ma reggel, hogy Nagaszakira ledobták a második atombombát. Az eredményről még nincsenek részletek, de a pilóták jelentése szerint a pusztulás óriási. Nagaszaki Kiusia-szigetén van, Japán déli részén.

A szövetséges felderítő gépek közlik az első atombomba hatásáról, hogy a háromszázezer lakosú Hirosima városában még bombakrátert sem tudtak felfedezni, semmi sincs, ami árnyékot vetne, tökéletesen elemeire bomlott minden a rombolás körzetén belül. A körzeten kívül még minden lángokban áll. A város kétharmad része teljesen elpusztult.

Éjfélkor megkezdődtek a szovjetorosz hadműveletek Japán ellen
A szovjetkormány a hadüzenettel hozzá akar járulni a háború befejezésének meggyorsításához. Angolszász körökben nagy megelégedést keltett az orosz elhatározás
London, augusztus 9.
A londoni rádió jelenti ma reggel: A japán főhadiszállás jelentése szerint megindultak az orosz hadműveletek Japán ellen. A szovjet-csapatok átlépték a mandzsuriai határt. Az első hadmozdulatok éjfél után kezdődtek. Ugyanakkor szovjetorosz csatarepülőn a japán vonalak mögötti célpontokat bombázták.